Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2023. november 07. 14:01 - csallob

2023-as őszi mopedrally

Október 28-án megvolt az őszi mopedrally is, amin mi is résztvettünk páran (Laci, tesója Ati, én) a bandánkat képviselve. Nekem ez volt az első őszi rallym, az Atinak pedig a legeslegelső bármilyen mopedrallyja.

Már előző nap elindultam egyedül, mert a vasi részlegről senki se jött. Szakadt az eső végig (ezért a légszűrőt letakartam fóliával), de mire Dunaföldvár közelébe értem, már elállt, szivárvány is volt, meg minden :)

Előzőleg lehetett foglalni szállást, de mivel tudtam, hogy egyedül leszek, elég későre hagytam. Telefonban kérdezte a hölgy, hogy kivel szeretnék egy házban lenni, sorolt neveket, szerencsére a 3. ismerős volt, így kerültem jó társaságba (Jani, Imi, Tamás). Tudtam, hogy ők normálisak, fogunk tudni aludni :)

A Tamás furgonjába betettük az én motoromat is éjszakára, hogy ha még esne, ne legyen baj. Jó sokat bandáztunk este, a Laciék csak hajnalban indultak, reggel találkoztunk. 

Ide is a mopedrallys simson chimérával mentem, mert még mindig csak az van, meg ez tényleg neki való. Múltkor írtam, hogy a mopedcross után kellett kicsit javítani rajta, így teljesen rendben volt. Az ülés alatti rekeszbe bekészítettem a szokásos dolgokat (gyertya, gyertyakucs, 10-es és 13-as kulcs, pár csavar, anya, alátét, rongy, bowdenjavító ...)

Erre az eseményre szerencsére nem kell sofőrt vinni, mert a rajt és a cél megegyezik, tehát egy kört megyünk.

Kétféle track közül lehetett választani, hard, vagy light, mi a lightoson mentünk, ami pár km-rel rövidebb volt, bár a Laci és az Ati enduróval voltak, azt hittem, hogy a nehezebbiken megyünk, de mivel az Atinak ez volt az első, a könnyebbet választottuk.

Reggeli bandázás:

img_20231028_083106.jpg

img_20231028_083111.jpg

Kb. 140 induló volt, nagyjából 15 perc alatt elrajtolt mindenki, aztán harcoltunk a sárral :D
A nagyon sáros részeken én a vékony kerekemmel nem tudtam úgy menni, mint az endurós barátaim, mindig vártak rám kicsit az ilyen szakaszok végén. Egyszer volt egy műszaki problémám az elején: megcsúsztam a sárban, majdnem elestem, leért a kipufogó és elöl szétugrott a rugós rögzítés. Mivel gondoltam előre, hogy ez a rugó szar (kihajlott a vége és úgy is maradt eldeformálódva), vittem tartalék simson fékpofa rugókat, amik ugyanakkorák, csak jobban be vannak hajlítva a végeik. Na az egyiket ott rögtön kicseréltem egy kis hűlés után, aztán a másikat is a benzinkúton kb 20 km múlva. Itt még egy gumipókos plusz rögzítést is alkalmaztam a lábtartóhoz, ez így ki is tartott végig. Arról van is egy kép, milyen szép sáros volt a gép:

img_20231028_114224.jpg

Csúszkáltunk sokat a sárban, egyszer estem egy lightosat, megcsúsztam, keresztbefordultam, majd ahogy estem át a motoron, szépen letettem a földre, aztán csak utána huppantam a hátamra, ahonnan bukfencszerűen lendületből már a lábamon is álltam és indultam a többiek után. Az Ati is esett párszor, neki se lett semmi baja, ügyesek voltunk :)

Volt olyan sáros rész, ami mintha trágyás is lett volna. Na ez úgy beleragadt a kerekeimbe, hogy olyan volt, mintha slick gumikkal mennék. Amikor jött valami füves rész, ott tudtam csak kipörgetni, hogy újra rendesen tudjak haladni.

A második benzinkútnál is pihentünk, meg ettünk kicsit, erről is van kép:

img_20231028_141659.jpg

img_20231028_141720.jpg

Ja, az esőgatyám rodeostylera szakadt :D

A második benzinkúttól elés sok füves rész is volt, amiken könnyen haladtunk, aztán egy helyen átkeltünk a vizesárkon, amin én nem akartam, de mivel az enduróstársaim átmentek, nem akartam lemaradni, ezért én is átmentem. Szerencsére sima ügy volt, fasza a motorom.

Beértünk szépen, ettünk, pakolás, aztán húzás haza...

img_20231028_153824.jpg

Szólj hozzá!
2023. október 18. 14:32 - csallob

3. Mopedcross Nagykanizsa

Október 1-én került megrendezésre a 3. Mopedcross verseny Kanizsán, mire szerencsére el tudtam menni. A részvétel már más tészta, de mindjárt írom :)

Pont előtte egy héttel adtam el a Riejut, mert hogy minek az nekem, úgyis gagyi futóműve van... Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan elviszi valaki, meghirdettem, aztán pár nap múlva már nem is volt :)

Mivel csak a mopedrallys simson tákolmányom volt ilyen célra, csak azzal tudtam indulni, ami elsőre jó ötletnek tűnt. De aztán már a bemelegítésnél rájöttem, hogy ez nem ide való jármű :)
Csak kb 4 ismerkedős kört tettem meg, mert gondoltam, hogy úgyis majd csak lassan körözgetek, és lehozom a napot törés nélkül. De aztán ahogy elkezdődöt a verseny, mentem, ahogy a motor bírta :D
Voltak gyerekek is, akikkel nem is volt semmi gond, egyet kivéve: egy 6 éves kisfiú nagyon lassú volt a kis pocketbikejával, aztán ahogy egy lejtő után egy jobbos kanyarban külső íven ki akartam kerülni, kiszálltam a pályáról, mert a poros részen nem tapadt az első kerék. Ez a 11. körében volt a 3 órás versenynek. Elestem, de tigrisbukfenccel sikerült úgy megoldani, hogy semmi sem fájt. Viszont a motor bőgött az oldalán fekve, lecsúszott a gázkar a kormányról és elgörbült a kormányhatároló. Ekkor eldöntöttem, hogy kiszállok, nem ér ez annyit, hogy jobban lezúzzam a motort és ne tudjak menni az őszi mopedrallyra okt. 28-án (az fontosabb).

Ide amúgy is csak azzal a szándékkal mentem, hogy elkörözgetek, meg bandázok a többiekkel. Na, a motort meg tudtam tákolni annyira, hogy visszamentem vele a depóba és átöltöztem. Aztán kb 15 perc múlva jött a Moncsi is, akinek a saját szarja be se indult reggel, a Laci hozta neki a mopedrallys robogóját, azzal tudott menni 19 kört, aztán az is megállt. 

Ezután már csak bandáztunk, meg segítettünk a többieknek (tankolni, lánckerékcsavarokat meghúzni, ...)

Ja, és ami még fontos, hogy ezt a rugós kipufogórögzítés tesztjének is szántam, ami sikerült is, semmi gond nem volt vele. Bevált a dolog.

Van pár képem is, azokat ide beteszem.

Na ez nem indult be:

img_20231001_094447.jpg

img_20231001_094608.jpg

Itt még köröztem az elején:

fb_img_1696179532787.jpg

Itt már csak a többiek köröztek:

img_20231001_124043.jpg

img_20231001_130630.jpg

img_20231001_130633.jpg

Laci pihen, de amúgy végig nyomta:

img_20231001_130610.jpg

Itt pedig az elhajlott kormányhatároló:

img_20231007_171722.jpg

Aztán ahogy megoldottam erősebb anyagból, talán többet nem hajlik el:

img_20231008_105625.jpg

Kezdek egész jól belejönni a hegesztésbe, amit az is bizonyít, hogy a régi nem letörött, hanem elhajlott, meg ezt az újat is tök jól odabiggyesztettem :D

A végére még egy fontos info: vettem egy új kisendurot ilyen crosszos célokra, de majd arról írok külön :D

Szólj hozzá!
2023. szeptember 21. 11:30 - csallob

Macskaház

Mivel a macska ki lett tiltva a garázsból, ahogy nemrég az ajtós posztban írtam róla, kellett neki valami hely, ahol télen meghúzhatja magát a hidegben.

Először arra gondoltam, hogy az itthon lévő maradék faanyagokból összedobok valamit neki. De aztán elvetettem az ötletet, mert sok baszakodással járt volna. Szóval inkább elfutottunk a lányokkal OSB-t venni. A 8 mm-es lap került 7000-be, és még kb a fele meg is maradt, majd jó lesz még bármire.

Szigetelt házikó készült, dupla fallal minden irányból, hogy télen jó legyen a macseknak. Vannak a padláson 5 cm vastag táblás kőzetgyapot maradékok, amik erre pont megfeleltek. A belső fal pedig farostlemezből lett, ami szintén valahonnan maradt.

img_20230903_135556.jpg

img_20230903_135601.jpg

A szigetelés el van választva az alvótértől a következő képen látható fóliával, hogy ne okozzon viszketést, majd azután következik a belső fal:

img_20230907_162358.jpg

Felülről nyithatóra hagytam, hogy ki lehessen takarítani, ezt két kis zsanérral oldottam meg, és itt is van szigetelés egy zsákba csomagolva: 

img_20230921_112332.jpg

Aztán végül a kész állapot:

img_20230907_162426.jpg

A macskusz rögtön bebújt, amikor megmutattuk neki, szerintem hidegebb időben használni fogja.

Címkék: macskaház
Szólj hozzá!
2023. szeptember 04. 14:56 - csallob

Rugós kipufogórögzítés M53 Simson blokkra

Az idei mopedrallyn az Ádi kipufogója feladta a harcot, mert elfogyott a rázkódástól a kiufogócsonkról a menet. Ennek megoldásaképpen kitaláltuk, hogy az S53-ra való rugós rögzítőt fogjuk alkalmazni. Ezittaz:

img_20230612_130015.jpg

Lehet, hogy már korábban ezt a képet betettem egy bejegyzésbe, de akkor most ide is :)

Az első dolog, amit meg kellett oldani, hogy azt a füles alkatrészt rá kellett hegeszteni a könyökre, ezt a Csipi megcsináltatta nekem okosba :D

img_20230808_195922.jpg

Ennek a hengernek viszont mivel kisebbek a hűtőbordái, mint a 51-53-ason, ki kellett találni valamit, hogy hogy lehet beakasztani a rugókat. A megoldás a következő lett:

  • egy zártszelvényből kivágtam egy darabot
  • addig vagdostam és fúrkáltam, amíg rá tudtam hajlítani a hengerre
  • kijelöltem, hogy hol legyen a rugók beakasztásának a helye és kifúrtam
  • beakasztottam a rugókat
  • kicsit kivágtam a légterelő burkolatból, hogy elférjen a rugó

img_20230826_155244.jpg

img_20230826_155257.jpg

img_20230826_155305.jpg

img_20230826_161953.jpg

img_20230826_162003.jpg

Minden burkolat visszafért így a helyére. Már csak azt remélem, hogy ezzel nem rontottam el nagyon a henger hűtését. Egy próbakört már mentem vele, minden okésnak tűnt. A kipufogó tud mozogni, de le nem esik és ez a lényeg.

Egyelőre csak az enyémen készült el, de nemsokára az Ádi motorját is megtákoljuk :)

Szólj hozzá!
2023. augusztus 29. 13:53 - csallob

Garázs macskátlanítás

Kizártam a kötsögöket :D

Szóval így pár év elteltével rászántam magamat, hogy vegyek egy ajtót a hátsó nyílásra, amit persze direkt egy ajtónak szántam, amikor megcsináltam a garázst. A szomszéd macskák teljesen be voltak költözve, ide jártak aludni, meg volt, hogy valamelyik ráfosott az egyik munkáscipőmre, amit ezután ugye egyértelműen ki kellet dobnom.
Amikor legutóbb Csurgóra mentünk, kellett amúgy is az utánfutó, így hazafelé az egerszegi praktikerből hoztunk egy akciós mellékbejárati-ajtónak nevezett, pont ide való olcsó műanyag ajtót (70 rugó volt).
Az eső se fog többet beesni, nagyon hasznos dolog ez :)
Nem is tudom, miért nem csináltam meg korábban.

Presze a nyíláson kellett alakítanom, a felső áthidalót is feljebb kellett tennem 5 centivel, meg alul is kivágtam a dupla alsó pallók közül a felsőt, ez is 5 cm. Ezután a küszöböt, ami maradt, lekentem fáradtolajjal, hogy vízálló legyen, aztán jöhetett az ajtó, vízmérték, ékek, csavarok, purhab, és pikk-pakk kész is lett:

img_20230820_112052.jpg


img_20230820_112022.jpg

Kívülről kell majd még neki valami szegély, mert kilátszik a purhab. De a lényeg, hogy nem lesz több macskafos. :)

Címkék: ajtó garázs
Szólj hozzá!
2023. augusztus 19. 22:50 - csallob

Simsonos Balatonkerülés 2023

Idén sikerült részt vennem a kerülős túrán, ami augusztus 11-12-én lett megtartva, szóval most 2 napos volt.
Annyi volt a felkészülésem, hogy megtankoltam az 51-est, és raktam a légszűrő oldali dobozba pár tartalék alkatrészt (babetta FAGY gyújtóegységet, gyertyát, kulcsokat, fogókat, csavarokat, alátéteket, anyákat, kesztyűt, bowdenjavító-készletet).
A motorral se nagyon történt semmi a tavalyelőtti kerülés óta (pl az akkor ideiglenesen felhenkölt féklámpakapcsoló is állandósult), azt leszámítva, hogy tettem rá km-órát, meg indulás előtti napon kicseréltem a gázkart. Még a kerekeket is a túra közben kb félúton fújtam fel :)

Pénteken 9 körül találkoztunk a Chrisszel a kámi benzinkúton, ő Szombathelyről indult, én Szentgotthárdról.

img_20230811_090730.jpg

Ezután Sümegen keresztül Edericsnél értük el a Balatont. Időközönként pihentettük a seggünket, mert ezek azért nem túragépek (meg nem 190 centis embereknek való, elég hülyén is nézhetek ki ilyen kicsi motoron) :)

img_20230811_110054.jpg

Itt volt a pisi- és evős szünet kb 11-kor. Itt felhívta a Chris az ITI Tamást, hogy indulhat Ajkáról, akivel Füreden terveztük, hogy találkozunk. Tehát az északi parton indultunk el a körön.

Útközben valahol Füred előtt összefutottunk a Petivel és a Józsival, akik ellentétesen haladtak, mert a Petinek az első napon meg kellett csinálnia a kört, mert másnap indult nyaralni. Józsi meg elkísérte jófejségből, majd másnap velünk is lenyomta mégegyszer. Ők Pest-Fehérvár irányából jöttek.

img_20230811_120740.jpg

Aztán Füreden találkoztunk a Tamással, akinek nem simsonja van, de aktív résztvevője a fórumnak, ahonnan ez a banda összejött. Ez volt, ha jól emlékszem 3/4 1-kor kb.

img_20230811_124539.jpg

Innen együtt mentünk a szállásra Fűzfőre. Ott találkoztunk az Istvánnal, aki szintén Pestről jött és vártuk a Pest felől érkező Norbit és Danit. Meg persze a Józsit, aki későn ért oda, mert a Petivel megcsinálták a kört. És a Dávidot, aki szintén későn ért oda, mert nyaralásból jött éppen haza. A szálláson eldumáltunk, ettünk-ittunk, étteremben és boltban is voltunk. Páran szerelgettek is.

img_20230811_151129.jpg

img_20230811_151937.jpg

img_20230811_152931.jpg

Másnap 8-kor indultunk a déli part irányába, ahol elég szarul lehetett haladni a dugó miatt (a sárga Duo nem tud elaraszolni a kocsisor mellett), meg néha megálltunk szerelni is (szerencsére nem az enyémet :) ).

img_20230812_091622.jpg

img_20230812_091648.jpg

img_20230812_092313.jpg

Szentgyörgyön akartunk enni a Csillagvárban, de akkora sor állt az utcán, hogy átmentünk a Gulya Csárdába. Keszthelyen egy benzinkúton elbúcsúztunk a Pest felé menőktől, aztán Edericsnél mi a Chrisszel Sümeg felé vettük az irányt, mert így már körbeértünk. Ezután már csak Sümegen csináltunk képet. Tankoltunk es pihentünk kicsit.

img_20230812_152102.jpg

Innen lenyomtuk a távot Kámig, ott már csak kb 5 percet pihentettük a seggünket, aztán mindenki irány haza.

Sajnos nem tudom pontosan, hogy mennyit mentem összesen, mert a második napon kb 20-30 km után elhalálozott a km-órám (remélem, hogy csak a műanyag meghajtó része). Az első nap még tudtam, hogy 196 km-t tettem meg, ekkor 6 litert tudtam tankolni. A második napon Sümegen tankoltunk, ott csak 5 L ment bele, de még hazáig hátra volt kb 100 km.

Jó volt így összejönni, volt pár ember, akikkel most találkoztam először. Legközelebb is megyek, ha újra szervezünk ilyet.

Azt hiszem, a motortartó részt át kéne néznem a gépsárkányon, mert eléggé rezeg, de ettől függetlenül jól bírta a túrát a kismotor. A babetta gyújtással és az ezzel járó ledes lámpákkal nincs gond, csak az indexnek zavar be a gyújtás, azokat távolabb kellene tennem egymástól. Na meg az ideiglenesből állandósult féklámpa kapsolót se ártana rendesen megoldani.

A mopedrallyhoz képest ez nem nagy cucc, azt leszámítva, hogy agyon töri az ülés az ember seggét.

Szólj hozzá!
2023. június 20. 11:46 - csallob

A mopedrally tanulságai

Van pár dolog, amit az én motoromon is lehet optimalizálni, de az Ádi motorja sajnos nem ment végig (kb 130 km-ig jutott), mert elfogyott a menet a kipufogócsonkjáról. Emiatt leszakadt a kipufogó, hiába drótoztuk vissza, mivel nem zárt rendesen, nem volt benne elég erő a fosóhomokban menéshez. Pedig az övé is nagyon jó volt, amíg egyben volt. Neki most gepműhelybe kell küldeni a hengerét a kipufogó menetének javítása miatt (meg ha esetleg szívott homokot a kipufogó felől, akkkor fúrni is kell).

Az én kipufogóm kibírta, de az is nagyon lötyögött, ezért rendeltem mindegyikőnknek S53-hoz való kúpos-rugós rögzítőt:

img_20230612_130015.jpg

Ezt kell majd valahogy felhenkölni (rugónak beakasztási pontokat találni), mert ugye nem a "turbóhűtéses" hengerhez való. Ezzel majd mozoghat a kipufogó, remélhetőleg semmi nem szakad le.
Amúgy találtam egy csávót a marketplaccon, aki tud csinálni Starhoz jobb oldalon elvezetett kipufogóhoz könyököt, ami szintén jó lenne, mert akkor a berúgó nem ütközne bele berúgáskor. Lehet, hogy az Ádién ez is hozzájárult a leszakadáshoz.

Ezen kívül egyébként nem volt semmi problémánk, féltávnál cseréltünk légszűrőt, aztán ennyi. A 12-es első lánckerék nagyon bejött, kb úgy saccolom, hogy a táv 3/4-én 3. fokozatban tudtunk menni.

Vagyis nekem az egyik teleszkópszáram nem okés, mert hiába cseréltem benne szimeringet, utólag vettem észre, hogy van 2 kis ütődés a krómszáron, azok mellett nyomja ki az olajat folyamatosan. Próbáltam újat szerezni, vagyis másikat helyette, de nem sikerült a zirci bontós sráctól, marketplaccon se találtam még. Lehet, hogy így marad, aztán mindig utántöltöm :)
Erről jut eszembe, hogy a hátsó teleszkópok se a legjobbak, vettem egy pár simson enduro teleszkópot. De mivel az hosszabb, módosítanom kell a villán a felfogatást, ha tényleg beépítem.

A légszűrő esetén még lehet, hogy módosítunk, mert akkor lenne atombiztos a technika, ha egy olajtükrös előszűrő után lenne a mostani légszűrő (nekem szivacs, Ádinak a sima patronos simson szűrő). Ehhez is már vettem olajtükrös kapálógép szűrőt:

olajtukros.jpg

Esetleg még az üléssel kezdhetnék valamit, hogy kényelmesebb legyen, de kb ennyi.

Szólj hozzá!
2023. június 04. 07:28 - csallob

Mopedrally 2023 Halász Jav-Tech Team

Múlt hét szombaton (pünkösd vasárnap előtti szombat) megvolt a mopedrally, ami megint egy 3 napos kalad lett, ahogy szokott.

Péntek reggel mentem Szombathelyre a Chrisért, ott elintéztük a Toyota szervizben a visszahívásos légzsákcserét, aztán irány Kanizsa. Ott átpakoltunk a 2 Ducatora, aztán onnan már heten indultunk Fehérvárra, hogy felvegyük a sofőrnek jelentkező Petit és Árpit.

Délegyházán volt idén a rajt, pont abban a kempingben, ahol az elmúlt 2 évben mindig sátraztunk a rajt előtt, de szerencsére így nem kellett sehova átcaplatni, hanem este lepakoltuk a motorokat. Reggel átvettük a pólókat, szendvicseket, beöltöztünk aztán irány a homokozó :D

 

Szólj hozzá!
2023. április 28. 11:39 - csallob

Simson Chimera 4.

Először a legfontosabbal kezdem, ami mostanában történt: elvileg kész vagyok, mert sikerült az egész hátulját megerősíteni. 
A legutóbbi bejegyzés végén említettem, hogy a lengővilla tengelyének a csöve is szét volt verődve. Emiatt szinte darabokra szedtem (az eleje egyben maradt, de amúgy mindent szét kellett kapni). Esztergáltattam két megfelelő csődarabot a kedvenc esztergályosommal, amiken kellett alakítanom, hogy illeszkedjenek az eredeti csőre. Ezután leadtam a vázat hegesztésre a márnemkedvenc fűnyírószerelőmnek (sokat ígergetett és állandóan tolódott, hogy mikor csinálja meg), mert ezt nem akartam én hegeszteni, mivel elég jó sem vagyok ehhez, és a gépem se komoly. Tegnap lett kész, pedig múlt hétre ígérte eredetileg. A végeredmény itt látszik (még benne a tengellyel és távtartókkal, hogy a hegesztés idejére össze- és egyenesen tartsa):

img_20230427_113312.jpg

Tegnap ebédszünetben gyorsan lefújtam alapozóval meg feketével, aztán este 3 óra alatt sikerült újra összerakni.

A másik fontos dolog, hogy tettem rá egy hátsó oldalkitámasztót, olyat, ami a láncfeszítő is egyben. Nem egy tökéletes megoldás (főleg, hogy a Staron a kipufogó is a bal oldalon van), de valamire jó és szerencsére elfér:

 img_20230428_104120.jpg

Amit múltkor tettem redőnygurtnit a hátsó lengéscsillapítók felső felfogatási pontjaira, hogy lehessen vele emelni, meg huzigálni a motort, na azt levettem róla, mert a puhasága miatt ott is mozogtak kicsit a lengéscsillapítók. Igy most nagyon stabil lett a hátulja, ki is próbáltam tegnap este az udvarban.

A kipufogóhoz vettem rendes bilincset, hogy ne akarjon szétjönni a könyök és kipu találkozásánál, ezzel raktam most össze.

Feltettem a túragps tartóját is, amivel az útvonal trackjét lehet majd könnyebben követni, mint telefonnal. Ezen aggódtam kicsit, mert a fordított szivató miatt a bal oldalon elfogyott a hely, de szerencsére a job oldalon elfér a féktartálynál.

Mielőtt összeraktam, ha már szét volt szedve, gyorsan megnéztem, hogy mekkora fúvóka van a karburátorban, mert nem emlékeztem, hogy visszatettem-e a próbák során a 75-öst, de szerencsére igen. Ezzel sikerült egész jól beállítani múltkor ezek szerint.

Ami még hátravan a teljes készültségi állapothoz:

  • szerelés közben eltörtem a tükröt, az majd kell egy másik
  • a kormánycsapágyat túlságosan meghúztam, állítani kell még rajta
  • olajcsere a blokkban
  • első sárvédő - ezt még mindig nem tudom eldönteni, hogy rátegyem-e
  • redőnygurtni felrakása hátrébb, a sárvédő utolsó csavarjaihoz, hogy legyen fogantyú a mozgatáshoz
  • láncfeszesség beállítása
  • sok tesztelés és esetleg a karburátor finomhangolása

Nagyon boldog voltam este, hogy minden kb ok, mégse állok szarul (van még egy hónap). Ennyire:

img_20230427_185638.jpg

Ami még fontos, hogy hétvégén voltam Csurgón, mert osztálytalálkozóm volt, meg most adtuk át a szőlőhegyet az új gazdájának. Aztán akkor az Ádi motorját is kb befejeztük. Itt írok róla, mert szerintem nem kell ezért külön blogbejegyzés, mert teljesen hasonló a téma is, meg a két motor is.

Voltam április elején is egyszer, akkor kezdtük meg az átalakítást és most sikerült befejezni.

Visszatettük az eredeti kormányát, amihez kellett esztergáltatnom két acélkarikát, mivel ebbe 28-as kormány való, ami alacsony volt, a 22-es kormyányt így lehetett megoldani. Ezeket kettévágtuk, így a két fél gyűrűvel szépen illeszkedik és tart.

Tettünk rá rendes, alsó elvezetésű simson kipufogót, ugyanolyan szép rozsdás-horpadtat, mint az enyémre :)
Ezeket a Krisz hozta Szombathelyről szilveszterkor egy jófogásos hirdetőtől. Ez az átalakítás azért kellett, mert a fent elvezetett kipufogótól nem fért el a lába tavaly.

A Javtech Lacitól végre meglett a féktárcsa, kellett alá egy közdarab, amit a Matyi szembeszomszédja Lacibá gyorsan kiesztergált, majd kb 4 óra szenvedéssel tudtuk kilégteleníteni a féket, a Matyi is szenvedett velünk hősiesen :)

Meg neki is lett ilyen hátsó kitámasztója, mint nekem (a képen a kipufogó még nem volt kicserélve rendesre): 

img_20230408_180249.jpg

Az E-jeles enduro gumikat is feltettük, meg a gyorsgázkart is. A szivatót is ugyanúgy oldottuk meg, mint az enyémen. A mopedrally előtt ragasztok az övére is egy DuctTaper matricát, mert ehhez is illik :D

Erről jut eszembe: két hete volt egy jelentéktelen veteránbörze Körmenden, a Krisz Szombathelyről az ő mopedrally gépével jött (ez egy jó tesztkör volt neki): 

img_20230416_095615.jpg

Mondjuk ez Schwalbe, de eléggé hasonlít a mieinkre, van rajta DuctTaper matrica is :D

Szólj hozzá!
2023. április 02. 10:31 - csallob

Simson Chimera 3.

Jelentős újratervezés történt, mert szar volt az egész :D
Legutóbb jónak tűnt minden, szépen járt, volt alapjárat, pörgött is rendesen, de csak üresben. Amikor akartam vele menni, ráültem, betettem sebességbe és kapásból lefulladt, semmi erő nincs abban a membrános, babetta gyújtásos blokkban.
Emiatt gyorsan rendeltem egy 4 felömlős hengerszettet a keletimotorból, egy ducati gyújtásom meg volt tartalékba, amit nem erre a motorra szántam, de mindegy. Az a durva, hogy a hengerszettet február 7-én rendeltem, de csak március 28-án jött meg.

Ez alatt a majdnem 2 hónap alatt a következők történtek:

Tárcsafék: 
rajzoltam a kedvenc esztergályosomnak, vittem  alumíniumot, amit a jófogáson találtam. Ő legyártotta a közdarabot és a távtartókat, minden tökéletes lett és szerintem jól is néz ki:

img_20230205_124038.jpg

Ducati gyújtás:
ehhez is kellett esztergáltatnom, mert nem volt hozzá simsonra való alaplapom. Ez is sima ügy volt, de aztán a tekercsek ahol ráülnek, nekem kellett kialakítani, hogy ne érjenek hozzá, meg a furatokat is (ronda lett, de az mindegy):

img_20230210_165632.jpg

Vezetékelés:
mindent átalakítottam a ducati gyújtáshoz. Csak a sárga vezetéket használom, ami el van ágaztatva, közvetlenül megy az első lámpához, meg a feszültségszabályzóba is. Így az első lámpa váltóárammal üzemel, a hátsó és a féklámpa egyenárammal

Bal lengéscsillapító felső bekötési pontja:
teljesen szét volt verődve, ezt visszaigazítani nem tudtam volna, ezért bevagdostam flexszel, egy 8-as fatiplivel adtam meg neki a formáját, amire ráhajtogattam, majd meghegesztettem:

img_20230218_093344.jpg

Szivató:
lecseréltem azt a szivatóbowdent, ami olyan, mint egy trabanté. Tettem fel helyette egy rendes bowdent és a kuplungkar konzoljára raktam fejjel lefelé egy rendes simson szivatókart. Azért erre az oldalra, mert a másik oldalon gyorsgázkar és tárcsafék-tartály van, oda nem fért volna. Ilyen lett: 

img_20230401_124542.jpg

Első teleszkópok:
az egyik nagyon folyt, ezért rendeltem hozzájuk szimeringet és porvédőt (mivel nem tudtam, milyen kell bele, szétszedtem és megnéztem - a bácsmotornál volt alkatrész szerencsére). A jobb oldaliban lecseréltem mindegyiket, feltöltöttem olajjal. A másikban csak olajat akartam cserélni, mert hát nem folyt. De kiderült, hogy azért nem folyt, mert egy csepp se volt benne :D
Viszont ezt csak feltöltöttem, nem cseréltem szimeringet, eddig úgy tűnik, hogy jó. De ha ennek is gondja lenne, majd lecserélem, nem nagy ügy. 

img_20230312_155541.jpg

Fogantyú hátra:
redőnygurtniból rittyentettem hátra egy fogantyút, hogy lehessen emelgetni, meg húzigálni könnyen a motort. Olyan hosszúra hagytam, hogy az ülés felnyitásakor hátra lehessen tűrni, hogy ne akadályozza. Csodás lett :)

img_20230226_123830.jpg

Ezen a héten kedden jött meg a hengerszett (ilyen szép):

img_20230328_130025.jpg

Összeraktam a blokkot, beállítottam a gyújtást:

img_20230328_184310.jpg

12-es lánckereket kapott, hogy brutál jó legyen terepen. Elvileg ez a hengerszett 8500-as fordulatra van hangolva, 8 LE kb. Persze gyári horpadt szar kipufogóm lesz, amivel ez a tulajdonság nem tudom, mennyire domborodik majd ki, de mindenképpen erősnek kell lennie.

img_20230328_195049.jpg

Ezen a képen látszik, hogy a ducati gyújtás cullangjai is fent vannak.

A héten esténként összeraktam az egész motort és mentem is pár próbát az udvaron, eléggé hörgött szegény, azt hittem, hogy idegbajt kapok, mert ez emlékeztetett a tavalyelőtti, be nem fejezett mopedrallymra.

Rendeltem fúvókaszettet, mert azt gondoltam, hogy túl nagy neki 75-ös. Tegnap viszont egész nap állítgattam és próbálgattam. A szivatót is amúgy csak tegnap alakítottam át azért, hogy menet közben normálisan ki tudjam próbálni, hogy szivatóval plusz benzint adva elmúlik-e a hörgés. Elmúlt, amiből az következik, hogy vagy a benzin kevés, vagy a levegő sok.
Letakartam a légszűrő áteresztő felületének a felét, újabb próbával megállapítottam, hogy semmi se változott. Ezért nagyobb fúvókát kerestem. Sajnos amit rendeltem szettet, azok kisebbek, 84-est tudtam beletenni. Újabb próba, semmi se változott. Takartam még le a legszűrőből, aztán még többet (kb 90%-a a felületnek le van takarva) és most egész jó. Nem sok maradt nyitva, erre jön a szivacs, ami alul látszik leleffenve:

img_20230401_173120_1.jpg

KGFB:
ja igen, az utcai próbák előtt gyorsan kötöttem egy biztosítást, hogy nehogy baj legyen

Ami a listán maradt és újként felkerült, azok a következő dolgok:  

  • első sárvédő, de lehet, hogy nem lesz, mert minek az - rápróbáltam, igen ronda, de még nem tudom
  • olajcsere a blokkban
  • kitámasztó
  • Új és fontos: a vázon ahol átmegy a lengővilla tengelye, szintén szét van verődve, ezzel kezdenem kell valamit, mert annyira szar, hogy kanyarban pl bicsaklik egyet az egész hátulja

Most ilyen csodásan néz ki a terepcsopperem:

img_20230401_174709.jpg

Ez a kép akkor készült, amikor újra összeraktam a kipufogót, mert az egyik próbakörön egy döccenőn szétugrott a könyök után. Nincs még hozzá rendes bilincsem.

Szólj hozzá!
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása