Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2022. június 17. 20:32 - csallob

Mopedrally 2022

Idén is volt mopedrally (június 4-én), és mi is részt vettünk a bandánkkal természetesen.

Előtte viszont az Ádi motorját rendbe kellett szedni, amihez én is kellettem, emiatt 2x mentem Csurgóra (1. alkalommal lett volna Kanizsán a mopedcross, de elmaradt a sok eső miatt, így sok időnk lett szerelni). Itt a leglényegesebb dolgok:

1. ledobtuk a babetta gyújtást, feltettük helyette az én blokkomról származó ducatit - egyből egész jó is lett (63 cm3 Star blokk, 2 felömlő, 19-es Amal karburátor)

2. a Matyi megint nem hagyott békén, hogy 4 felömlős hengerrel jobb lenne, ezért feltettük a szintén az én blokkomról származó 60 cm3-s 4 felömlős henger, amit sikerült is jól beállítani, ezután nagyon jól ment a kismotor

3. mivel a Matyi tud hegeszteni rendesen, meghegesztette az első féktámaszt, bowdent is cseréltünk, lett rendes első fékje is az öcskösnek :)

Én a saját motoromon (Rieju RR50) előtte olajat cseréltem, szimeringet és olajat az első teleszkópokban, meg vittem magammal tartalék gyertyát

A Matyi is végzett előkészületeket (Simson S51): enduro-szem vázba hegesztése, olajcsere, ilyesmi

A Laci motorja (Aprilia RX) kb mindig rendben van, viszon felújított egy S51-es Simsont egy haverjának (Feri), aki szintén velünk tartott.

A sofőrünk újra a Józsika volt, akinek jövőre már kéne egy motor igazán, aztán szerzünk új sofőrt, hogy ő is motorozhasson.

A rajt előtti este megint a Tavirózsa kempingben (Délegyháza) sátraztunk (de most tényleg fel is állítottuk a sátrat), aztán hajnalban indultunk a starthoz (Dunavarsány ipari park). Viszont hajnaltól esett, vizesen raktuk el a sátrat, beöltöztünk pvc esőruhába.

Az egész rally kalandosan indult, alig akartak indulni a motorok vizesen, aztán nem volt regisztráció, mert annyira szakadt az eső, csak számot kaptunk. Amikor visszaülten a kocsiba a Józsikának átadni az infókat, hogy pl hol van a benzinkút, ahol várjon ránk, stb., otthagytam a hátizsákomat. Pár km megtétele után éreztem, hogy milyen fasza könnyen megyek, akkor esett le, hogy otthagytam. Téptem vissza ezerrel a sárban mindenkivel szemben, de szerencsére még ott volt a Józsika, téphettem vissza a többiek után. Ezután együtt haladtunk újra pár km-t, de az Ádinak elszakadt a kuplungbowdenje (szerencsére csak a bogyó jött le a végéről, persze amit adtam neki tartalék bowdent, nem volt nála :D). Lacinál volt csavarozható vég, amíg megoldották, könnyítettem a ... lelkemen (az előző napi kfc kaja kikívánkozott) :D

Nemsokára elállt az eső, levetettük a pvc ruhát, haladtunk szépen, de azért szerelni kellett néha ... a 3 simsont (karburátorpucolás, gyertyacsere, kormánycsapágy- és kipufogóhollander meghúzás és hasonlók).

Állítólag mindenhol esett, de mire mi délután a táv utolsó harmadához értünk, már porzott a homok.

11 óra 13 perc alatt értünk le Szegedre, és nekem most lett meg az első emléklapom, a 3. alkalommal. A két újoncnak (Ádi, Feri) elsőre sikerült. 

Az Ádi eléggé kikészült, mert nem igazán volt rugózása és csillapítása a motorjának, még a kezei is bedagadtak, durva. Ez lesz a fejlesztési irány a következő évre.

Van itt egy vágatlan, rossz minőségű video, de sajnos csak ennyit sikerült felvennem, klikk ide

Aztán teszek ide képeket is, hogy mindenki átélhesse a kalandot :)

img_20220603_163940.jpg

img_20220603_213701.jpg

img_20220604_103201.jpg

img_20220604_103220.jpg

img_20220604_103250.jpg

img_20220604_111105.jpg

img_20220604_143758.jpg

img_20220604_143801.jpg

img_20220604_143803.jpg

img_20220604_144604.jpg

img_20220604_151420.jpg

img_20220604_151518.jpg

img_20220604_211854.jpg

img_20220605_095120.jpg

Ez nagyon jó volt, a sár is, meg hogy egész simán beértünk a 12 órás szintidőn belül, nagyon jól sikerült idén, remélem, hogy mindig így lesz ezután is.

Egy érdekesség, amit nem értek: az Ádi az én gyújtásommal, hengerszettemmel simán végigment, az én motorom viszont sehogy se akart működni tavaly, 40 km-nél feladtam. Hát nem fura? Mondjuk ott valószínűleg karburátor/légszűrő problémák lehettek, na mindegy is.

Most azon töröm a fejemet, hogy ok, hogy jó volt kisenduróval, de össze kellene raknom valami tákolt motort, mégiscsak az lenne az igazi :D

 

Szólj hozzá!
2022. április 27. 15:03 - csallob

Fatároló 1.

Az a helyzet, hogy a garázsban nagyon durván elfogyott a hely, mert tele lett valahogy véletlenül mindenfélével - meg kismotorokkal :)
De van a garázsnak egy része, amit eredetileg fatárolónak szántam, ezért tele is van tüzifával. Egy ideje viszont érlelődött bennem a gondolat, hogy ezt a területet úgy lehetne használhatóvá tenni, hogy ha építenék valahol hátul a kertben egy kifejezetten fatárolásra kitalált fatárolót.
Ehhez viszont nagyon nem volt kedvem (izé - nem volt kedvem pént áldozni rá), de amikor az apósom kitalálta, hogy elbontja a kocsibeállójukat, és megkérdezte, hogy kell-e nekem valamire a bontott fa, betonkocka, hullámpala, akkor természetesen lett kedvem a dologhoz.
Szóval ez egy minimális költségvetésből készülő projekt, ami az újrahasznosítás zászlója alatt zajlik :D

A lényege az egésznek pedig az, hogy ha helyet nyerek a garázsban, akkor lesz hol motort bütykölnöm és tákolnom. Egyébként a fát alig fogyasztjuk, mert amióta van napelemünk, elég ritkán durrantunk be a kandallóval - de áramszünet esetére nagyon kiváló tartalékfűtési lehetőség.

Na szóval az apósommal a munkásautójával áthordtuk a lomokat, aztán kerestem egy szimpatikus helyet a hátsó kertben a komposztáló mellett, elpakoltam a maradék pallókat, raklapokat, ésatöbbit, mert pont itt voltak felhalmozva. Kijelöltem az oszlopok helyét egy 3*3-as négyzetnyi területen, aztán kifúrtam... volna a lyukakat a benzines talajfúróval, de nem akarta. Tavaly ősszel kölcsönadtam, aztán ki tudja, milyen benzin lehetett benne, membránt kellett cserélni a karburátorában, de addigra kifúrtam kézi fúróval:

img_20220213_130337.jpg

Ja meg persze a robotfűnyíró kábelét is át kellett helyeznem még előtte.

Ezek csak 15 cm átmérőjű furatok lettek, ezekbe zsákosbetonnal oldottam meg az alaptüskéket. Ezekbe simán lyukakat fúrtam a pneumatikussal, aztán ezekbe ragasztottam menetes szárakat, amik a Csipinél maradtak:

img_20220216_171923.jpg

img_20220304_171352.jpg

Ezekre jöttek az oszlopok, amik az itthon még talált pallókból és a bontott kocsibeállából kerültek ki. A Csipi segített összedobni az alap "szerkezetet", ami így nézett ki:

img_20220305_123436.jpg

Azóta pedig egyedül csinálgatom. Eredetileg ugye a bontott palát akartam rátenni, de az Ani emiatt el akart válni :D
Ezért a lécezést egy használt, 240-es raklap léceiből kinyerve, majd hosszában félbevágva oldottam meg 37 centis távolsággal, hogy a házból megmaradt cserepet tegyem rá. Ez jó is lett volna, mert akkor a kb 3/4 raklapnyi cserép nem állna a komposzt mögött. De sajnos annyira kicsi lett a tető dőlésszöge, hogy a második sor cserép már visszafelé lejtett :)
Tehát a cserepet mégse tudtam rátenni.

Ezután kiraktam al alját némi felületesen végzett talajrendezés után a bontott betonkockákkal:

img_20220403_180109.jpg

Mivel a hullámpalát nem rakhattam rá a válásal fenyegetőzés miatt, vettem másodosztályú trapézlemezt (mert hát költséghatékonysági szempontok, meg újrahasznosítás van). Szürke, de nem egyféle, és még csupa karcolás is, ezért fordítva raktam fel, így most a fehéres-szürkés fele van felül (az se teljesen egyforma). :)

img_20220423_110331.jpg

Ez a jelenlegi állapot, most deszkát kell szereznem a berácsozáshoz, ami után majd késznek nyilváníthatom. Meg persze át kell pakolnom kb 4 m3 fát.
A Matyi igért nekem deszkát, de azt Csurgóról kell elhoznom, viszont ingyen lesz a fuvaron kívül. Amikor megyek, utánfutót szerezve, elhozom, pl most hétvégén, amikor az Ádi motorját tervezzük véglegesíteni.

De már elég kevés idő van hátra a mopedrallyig, ezért lehet, hogy ez alatt a tető alatt fogok motort bütykölni, a fa meg addig marad a mostani helyén.

A lécezéskor persze ereszcsatornát is tettem fel, ami sajnos új, itt nem volt bontott, pedig az lett vona az igazi ehhez a projekthez :)

Majd ehhez jönni fog még egy folytatás deszkázással és festéssel...

Címkék: fatároló
Szólj hozzá!
2022. március 03. 13:37 - csallob

Csipi garázsa

Mostanában nem itthon tákoltam, hanem az egyik barátomnál kezdtünk még ősszel garázst berhelni. Hétvégén jutottunk el arra szintre, hogy már tető alá került, de még lesz vele tennivaló rendesen.

A fényképeim alapján tudom, hogy november elsején kezdtük, de előtte már ő az alapját megcsináltatta egy brigáddal. A garázs hasonló lesz, mint az enyém (5,5*10m alapterület), csak itt már profibb a kivitelezés (:D). Utólag én is rájöttem, hogy jó lett volna neki egy betonalap. Meg az elosztás is jobb lesz a Csipiénél: 2 db 3 méteres rész az autóknak, és egy 4 méteres pakolásra (nekem is így kellett volna és akkkor nem kéne az autók mellé bicajokat, motorokat elhelyeznem).

Szóval novemberben kezdtük, és a fő szerkezet összerakásáig jutottunk 2 szombati munkával, ha jól rémlik.

A betonba menetes szárakat tettünk vegyi dűbelragasztóval, megfúrtuk az oszlopok talpát, anyával és alátéttel állíthatóra/szintezhetőre csináltuk az oszlopokat (bár a képen alig látszik):

img_20211101_074227.jpg

Aztán a további képek a folyamatról:

img_20211101_092351.jpg

img_20211101_131358.jpg

img_20211101_165512.jpg

img_20211106_150414.jpg

Eddig jutottunk tavaly, aztán várás jött, mert a ház megvétele után egyértelmű, hogy nem volt mindenre fedezet. Ahogy a képeken látszik, ez a garázs is a költséghatékonyság jegyében épül (nincs felesleges pazarlás koszorúra, meg hasonlókra :D ).

Az előző hétvégén pedig folytattuk a tetőfóliával, lécezéssel és a trapézlemez fedéssel. Itt már elég jól álltunk, a fólia és a lécezés már elkészült:

img_20220226_131704.jpg

Csipi és faterja a képen.

img_20220226_131710.jpg

A háttérben a tüzép.

Ez itt a tető, amikor végeztünk végre a sokszáz csavar behajtásával:

img_20220227_112825.jpg

Végül az örülés:

img_20220227_112828.jpg

Valamikor folytatni fogjuk, ha megjön az osb, ami szintén egy vagyon lesz (örülök, hogy nem nekem kell ennyi drága dolgot most vennem).

Ez a trapézlemez tetszik egyébként, valószínűleg, ha most csinálnám a sajátomat, ilyennel oldanám meg, mert az osb + zsindely kb kétszer ennyi lenne árban.

 

Itthon is elkezdtem amúgy valamit, legközelebb elvileg arról fogok írni.

Címkék: garázs
Szólj hozzá!
2022. január 05. 09:30 - csallob

Napelem - 2021-es termelés

Az első év eltelte után (ami ugye nem egy naptári év volt) akartam írni naptári évenként egy-egy összefoglalót, de valahogy elmaradt. 

Szóval a 2020-as kimaradt, amiről a leglényegesebb információ az, hogy akkor még elég gyakori volt akár napi többször is, hogy kimaradások voltak a termelésben a feszültségingadozások miatt (Grid voltage failure). Tökre úgy rémlik, hogy erről írtam valamikor, hogy miután bejelentettem a problémát, az eon kijött, feltett egy mérőt, ami itt volt 1-2 hétig. Majd ezután fizettek 5000 Ft kötbért hiányos teljesítés miatt...
A hiba ezután se szűnt meg rögtön, gondolom ezt követően állítgattak a trafó feszültségén, aztán egy idő után azt vettem észre, hogy megszűnt a jelenség. Szóval 2020-ban a termelés 6646,8 kWh lett így.

2021-ben már nem igazán jött a hibajelenség, talán 1-2 alkalom volt egész évben, így a termelés 7511,4 kWh lett:

napelem_2021_evi.JPG

2019-et a grafikonon nem érdemes nézni, mert május 15-től üzemelt a rendszer.

Tehát a grafikonon jól látszik, hogy lényeges a különbség 2020 és 2021 között (ami nem biztos, hogy csak a hiba megszűnéséből adódik, mert akár több napsütéses óra is lehetett, de valószínűleg jelentős szerepe van a szakadozások megszűnésének, mert általában 11-14 óra között jöttek, amikor a legnagyobb lett volna a termelés).

Teszek ide egy 2021 havi bontásos grafikont is:

napelem_2021_havi.JPG

 

Az egyik közeli majdnem szomszéd mondta nemrég, hogy neki is, és a mellette lévő ház lakójának is problémája van a mostani feszültségszinttel, mert állítása szerint 230 helyett most 185 Voltot szokott mérni. Ami a környéken lévő napelemes rendszerek miatt van elvileg, szerinte (én nem értek az áramhoz se). Ezért most gyorsan kimentem a garázsba mérni egyet, pontosan 230 V-ot mértem (lehet, hogy most mivel felhős az idő, és nincs semmi termelés, lett 230, és ha napsütéses időben mérném, nem ennyi lenne - majd updatelem ezt az infót).

Szólj hozzá!
2021. november 07. 14:13 - csallob

Vízelvezető betonárok

Korábban írtam, hogy a szomszéddal terveztük, hogy a telkeink határán építünk egy felszíni árkot, amiben a nagy esőzésekkor hirtelen jövő víz el tud folyni. Ezt csináltuk meg az elmúlt kb 1,5-2 hónapban.

Tavaly megcsináltuk a 160-as csövezést, ami a mi házunk előtt megy keresztben a telekhatártól a korábbi csőbe (erről is volt blogbejegyzés), amit az út alatti fúráskor raktam le. Szóval ennek a csőnek a végződésétől kellett folytatnunk egy árokkal. Ezen elég sokat gondolkodtunk, hogy hogyan lehetne a legegyszerűbben megoldani, aztán a végső megoldás az lett, hogy 1 méteres beton kerti szegélyekből valósítottuk meg.

Az első szombaton kiástunk egy kurvamély árkot, amire én mondtam a szomszédnak, hogy felesleges. Aztán a következő alkalommal félig visszatemettük, mert akkor meg a lejtés beállításánál nem hallgatott rám és 10m haladás után már majdnem a felszínen voltunk (szerinte ekkora lejtés kell). Szóval felét visszatemettük, meg leraktuk lefektetve a szegélyeket cementtel kevert sóderágyra. Meg is öntöztük öntözőkannával, hogy meg tudjon kötni, bár lehet, hogy a levegő párája és a talaj nedvessége is elég lett volna neki.

Innen indultunk (ezt az indító betonozást már korábban megcsináltuk):

img_20210925_155613.jpg

Itt pedig látszik, hogy a garázs háta mögött fejeződik be:

img_20210925_153907.jpg

Következő alkalommal pedig megcsináltuk az oldalát. Ez úgy nézett ki, hogy minden elemet megfúrtunk a felső sarkánál egy 5-ös fúróval, majd a helyére illesztettük. Ahol kellett, tapostunk mellé földet, aztán betonból minden illesztés mellé tettünk támasztékot úgy, hogy előtte az egymás mellett lévő elemek furatain keresztül átdugtunk egy 4-es drótot, ami a külső oldalakon betonba került. Ezzel azt akartuk elérni, hogy befelé, az árok belseje felé ne tudjanak bedőlni a szegélyek.

Itt két kép, amin látszik, ahogy haladtunk (meg az is, hogy szinte a felszínen van az alja):

img_20211009_104614.jpg

img_20211009_133547.jpg

A drótos összefogatás és a betonozás így néz ki:

img_20211107_135309.jpg

Végül már csak kisziloplasztoztuk az illesztéseket, meg az egyetlen nagy kanyarnál a legnagyobb rést kikentük csemperagasztóval.

A következő képeken pedig az első teszt látható (a garázs mögötti tartályt ezután már nem kell hosszú slaggal leengednem télre, hanem így, egy cső átdugásával meg tudom oldani):

img_20211031_160449.jpg

img_20211031_160216.jpg

Itt látszik, hogy lett benne pár enyhe kanyar, de jól van az úgy (én úgyse látom, mert teljesen a szomszéd telkén van) :D

Azzal viszont lehet, hogy lesz még gond, hogy a házunktól hátrafelé olyan magasan van az árok oldalának a teteje, hogy kb 10 centit lehet, hogy töltenem kell az egész udvar ház mögötti részén. De ezt csak akkor fogom megcsinálni, ha még mindig nem fog az összes víz elfolyni. Látszik is az utolsó két képen, hogy még az ő oldalukon is kell földet feltölteni, pedig ők eleve magasabban voltak eddig is..

A garázs mögötti tartályra össze kell hoznom egy túlfolyót. A szomszéd melléképületének a csatornája is elvileg most már bele lesz vezetve az árokba. Szóval remélem, hogy soha többet nem jön a sáros víz hátulról, a szántásuk felől.

Szólj hozzá!
2021. október 17. 13:43 - csallob

Moped Cross Nagykanizsa

Tegnap volt egy nagyon jó rendezvény Nagykanizsán, amire persze el is mentünk a mopedrallys banda egy részével, akik éppen ráértek.

96377528_110673120637332_561501127808385024_n.jpg

Ezt megelőzően a Javtech Laci kicentrírozta a krosszkerekeimet, aztán átpakoltam a féktárcsákat és a lánckereket a supermoto kerekekről ezekre, és ha már ki voltak szedve, fékbetéteket is cseréltem:

img_20211006_173805.jpg

Új Malossi fékbetétek mentek be, mert a régiek ilyen fosul néztek ki:

img_20211006_181445.jpg

Meg feltettem az új karburátort (Dellorto PHBG 19), amiről a múltkor csak annyit írtam, hogy már megvan és beépítésre vár. Aztán eközben kiderült, hogy ehhez teljesen más bowdenhosszúságok valók, mint az eredetihez, ezért a gyári bowdenekkel nem tudtam összerakni. Újabb alkatrészrendelés következett, univerzális bowdeneket vettem csavarozható véggel. Így már ez stimmelt, de utána rájöttem, hogy a gyári 75-ös főfúvóka kevés, így egy 91-es Polinivel már jó is lett egy újabb rendelést követően.

Ilyen lett a krosszgumis kerekekkel:

img_20211008_180427.jpg

Mindezt persze azért csináltam, mert ezt a motort akarom mopedrallyra használni, de aztán jött ez a lehetőség, hogy a kanizsai krosszpálya szervezett egy versenyt amatőr kismotorosok (elvileg 50 cm3) részére, ami egy nagyon jó gyakorlás az embernek és teszt a motornak.

Megbeszéltük a részleteket és végül a vasi bandából ketten mentünk. Mivel a Peti tanul, nem tudott jönni. A Krisz szerzett céges furgont és raklapból faragott rögzítőt az első kerekeknek. Reggel jött értem, mert ő Szombathely mellett lakik, így én nagyjából útba estem neki.

Itt a két motor a furgonban a kalodába rögzítve:

img_20211016_085407.jpg

9-re Kanizsán voltunk, bementünk a Javtech műhelybe, majd 10 előtt együtt a helyszínre vonultunk. A Laci hozott egy plusz robogót a saját RX-e mellett, amivel a Moncsi indult volna, de nem tudott műszakot cserélni senkivel. De lett rá egy jelentkező a másik kanizsai mopedrallys bandából. Aztán az öccse se jött, vagyis később, de ő se indult a versenyen. Szóval négyen lettünk csak.

A nevezés 4000 volt, rajtszámot lehetett választani (le tudtam csapni a 13-asra), minden nagyon jól meg volt szervezve. Minden kategóriában az első hatot értékelték. 2 órás volt a futam 11-13 óráig.

Én sajnos se videót, se fényképet nem csináltam. Ami van, azt innen-onnan szedegettem össze.

Három kategória volt: robogó, simson, enduro, +1 a pitbike (ami ugye erősebb, de páran voltak ilyennel is), mi a Lacival enduroval mentünk, a Krisz az épített mopedrallys simojával:

245517905_2797721000518003_3802138462281248944_n.jpg

Lehetett menni a rajt előtt kb 15 percet bemelegítésként a pályán, aztán volt egy felvezető kör, majd a rajt Le Mans-i stílusban, álló motorhoz futással kezdődött.

Itt egy facebook link a rajtról: https://fb.watch/8HLrab87zi/

Krisz a pályán csapatja:

246029358_353471393225693_399941987527962751_n.jpg

Aztán van rólam is:

245705998_603076377498101_5233935101231184989_n.jpg

Ezek gyenge minőségűek, mert a facebook videoból lettek kivágva :(

Volt pár meglepetés:

  1. A Laci az első körben elesett, és letörött a váltókarja, de riasztotta a tesóját, így az Ati motorjával tudott menni valamennyit
  2. A Krisz motorjától szinte senki nem várta, hogy kibírja, de kibírta (az utolsó előtti körben viszot leesett a lánca, ezért nem fért be valószínűleg az első 6 helyezett közé)
  3. A robogónak kitörött az akksitartója, ami lehúzta a benzincsövet, majd még meg is szorult (ezzel ment végig a Moncsi a mopedrallyn)
  4. én lettem a 6. helyezett az enduro kategóriában :)

 246049372_409451643882564_2022019689425884400_n.jpg

(Csak öten vagyunk a képen, mert a 4. lelépett még az eredményhirdetés előtt)

Az én helyezésem azért meglepetés, mert az ugratók előtt mindig elvettem a gázt, mert ha nem, lekoppant az első teleszkóp (nem volt időm megnézni, hogy mennyi olaj van bennük), szóval annyiszor előztek, hogy ez tök váratlan volt.

Elvileg lesz még több fénykép és video az Atitól, azokat majd updateként beteszem ide a végére. 

Kanizsa TV-s youtube linkek:

Címkék: Simson rieju rr50
Szólj hozzá!
2021. augusztus 18. 15:55 - csallob

Simsonos Balatonkerülés

Van egy Simsonos társaság, aminek a tagjai az index fórumon verődtek össze, ahol azt hiszem, mondhatom, hogy már hagyomány a Balatonkerüléses túra. Idén ez augusztus 14-re lett megszervezve. Nekem ez volt az első.

Az S51B Piroskával vettem részt, mert jelenleg ez az egy Simsonom van egyben. Előtte a felkészülés annyiban merült ki, hogy letörölgettem, meg szerettem volna váltóolajat cserélni, valamint km-óra spirált bekötni, de ezek nem jöttek össze (valami mókolás van az olajleeresztő csavarnál az előző gazdájától, a km-óra pedig használhatatlan, újat kell vennem).

A Krisz, aki Szombathely mellett lakik, megcsinálta az útitervet megállókkal, időbeosztással, amit szépen tudtunk is követni kb a fele távig.

Szóval hajnali 4-kor indultunk, Körmenden találkoztunk. Az oda vezető út tök sötétben telt, ilyet még soha nem próbáltam korábban, de persze szerencsére ilyen korán forgalom se volt.
5 előtt pár perccel indultunk tovább a következő, zalaegerszegi megállónkhoz. Ez már nem sötétben történt, és már fénykép is készült a megérkezéskor (5:45):

kormend.jpg

Vártunk 6-ig, hogy kinyisson a tecso, aztán indultunk tovább Keszthely irányába. Tartottunk a zalai domboktól, mert elég nagy szintkülönbségeket kell megmászni azon a vidéken, de sikeresen átkeltünk, 7:10-kor lőttük a következő fényképet Keszthelyen:

keszthely2.jpg

Itt látszik is elég rendesen, hogy túl nagy vagyok egy ilyen kismotorhoz :)

Innen az északi parton indultunk el, a Szépkilátónál csak egy gyors fényképre álltunk meg, valamint telefonáltunk a ledes világításom kitalálójának, ITI Tamásnak, hogy nagyjából mikor leszünk Csopakon, ahova ő is tervezett lejönni Ajkáról. Tehát a Szépkilátó (7:32):

szepkilato.jpg

Tihany volt a következő tervezett megálló, ahova persze nem mentünk be, csak a főút menti parkolóban megejtettük a következő pisiszünetet, meg észrevettem, hogy a Tamás hívott (sajnos megmakkant a motorja 10 km megtétele után, utólag kiderült, hogy a hajtókarcsapágy hullott szét a KTM Hobbyján, 34 évet bírt). 8:54-kor készült itt fénykép:

tihany.jpg

Ezután Balatonfűzfőn álltunk meg tankolni, ahol találkoztunk egy sráccal, aki egy S53 Habichttal volt, várta a haverját és indultak Szegedre :)
A pontos időt nem tudom sajnos, ez a Krisz képe:

fuzfo.JPG

A benzineskanna, ahogy látszik a korábbi képeken, csak üresen volt nálam azért, mert úgy könnyebb pontosan keveréket mixelni.

Innen a megbeszélt találkozási pontra mentünk tovább (Balatonvilágos, a 7-es főút körforgalma melletti buszmegálló), ahonnan a Pest irányából érkezőkkel kiegészülve majd a déli parton csettegünk végig. Itt már kicsit késésben voltunk, de a többiek még jobban, mert a Petinek Fehérváron elszakadt a gázbowdenje. Józsi és Dávid voltak még vele, szóval öten lettünk. 10:35 körül értünk ide, a többiek a következő kép szerint 10:55-kor. Aztán mindenki átvedlett, mert ekkorra már nagyon meleg lett (én is vettem fel egy itthon talált hosszúujjú régi inget, a munkásgatyámhoz rettentően illett :D)

siofok_elott.jpg

Legközelebb Balatonföldváron álltunk meg, de addig elég durva volt a forgalom. Földváron elég sokat álltunk, mindenkinek jót tett egy kis pihenés. A Dávid itt vette észre, hogy hiányzik a hátsó kipufogótartó csavarom (éreztem is előtte, hogy valami nagyon rezonál...). Nálam nem voltak csavarok, csak szerszámok, mert hát ez nem a mopedrally, de a Petinél volt csavar szerencsére, megúszta a gagyirezó :)
Itt a képek alapján kb 12:15-12:35-ig voltunk:

balatonfoldvar2.jpg

balatonfoldvar3.jpg

balatonfoldvar4.jpg

balatonfoldvar5.jpg

Amikor innen továbbindultunk, eszembe jutott, hogy kamerát is hoztam, úgyhogy bekapcsoltam, lett egy kis videó is Balatonszentgyörgyig:

VIDEOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

Tök jó, hogy még a nagymotorosok közül is a legtöbben integettek, pedig mi csak zümmögőkkel voltunk :)
Valahol jött velünk szembe egy másik simsonos banda, ha jól emlékszem, hárman voltak, és az egyik egy szép fehér Star volt (4:08-nál a videóban).

A Csillagvár étteremnél volt a megálló Szentgyörgyön (13:48), én addigra már majdnem éhenhaltam, mert csak 2 baconös kiflit ettem egész nap. Itt is sikerült bizonyítanom, hogy én tudok a legtöbbet enni :)
Kb fél 4-ig tartott, mire tovább tudtunk indulni.

Ezután visszamentünk egy Keszthelyi benzinkúthoz (16:01), ahol volt, aki tankolt, aztán elköszöntünk és mi ketten a Krisszel hazafelé vettük az irányt, mert megvolt a kerülés, a többieknek viszont még hátra volt az északi part és a hazaút.

ujra_keszthely.jpg

ujra_keszthely2.jpg

Innen azt gondoltuk, hogy szépen hazapöfögünk egy egerszegi és körmendi megállóval, de a Krisz motorja egyre nehezebben ment a dombokon (már reggel se lehetett erősnek nevezni a hegymenetekben), valahol Egerszeg előtt ez egyik nagy dombra felvánszorgás közben megálltunk kicsit szerelni (17:12) :)

zalai_dombok.jpg

Vagyis ő szerelt, én asszisztáltam :) Karburátorállítgatást követően továbbindultunk, mert nem igazán akart jobb lenni (össze-vissza ingadozott az alapjárat). Megbeszéltük, hogy ha tudunk haladni, akkor csak Körmenden állunk meg, ami sikerült is, persze a dombokon most is biciklis tempóban vánszorogtunk fel. 18:55-kor voltunk Körmenden, 5 perc pihenő után elbúcsúztunk, aztán téptem haza ezerrel, 19:47-kor voltam itthon.

A túra összesen 423 km volt, a Krisz által mért átlagsebesség 41,7 km/h és nagyjából 4-20 óráig, szóval kerekítve 16 órát voltunk úton (legalábbis mi ketten a nyugati országrészről indulva).

Nagyon tetszett a dolog, bár szinte mindig azt éreztem, hogy tudnék sokkal gyorsabban is menni (a Szentgotthárd-Körmend oda-vissza távon ez ki is derült), viszont a szünetek mindig nagyon jól jöttek, mert teljesen szétültem a seggemet, ez az ülés valószínűleg nem erre van kitalálva (meg 190 cm vagyok, a nyakamban vannak a lábaim kb a motoron ülve). Jövőre a még mindig darabokban lévő Starral kellene mennem, amihez egy kényelmes ülést kellene rá varázsolni.

Szólj hozzá!
2021. augusztus 06. 16:50 - csallob

Rieju RR50 II. - A műanyag motor

Nemrég írtam róla, hogy vettem egy hiányos RR50-est, aminek a blokkját a Malagutiba kellene tenni... Na azt kár volt megvenni, mert azóta felbukkant egy hirdetés, amiben egy komplett ugyanolyat 150-ért kínáltak. Amilyen hülye vagyok, azt is megvettem (pont a lányok 7. szülinapján) :)

206810050_1117426095446975_453650427318882152_n.jpg

Aztán azt terveztem, hogy eladom az S51B-t, mert már alig fér el a sok cucc a garázsban, de azt se lehet, mert a lányoknak kelleni fog (azt mondták), ha nagyok lesznek (egyiké lesz az S51B, másiké a Star - ami még darabokban van). Ha így emelkednek a Simson árak, mint az utóbbi időben, akkor tényleg hülyeség lenne eladni, mert egy vagyont fognak érni :)

Szóval most van egy pár Rieju RR50 alkatrészem is. :)

A képen látszik, hogy ezen supermoto kerekek vannak (17"), de a másikból van egy első enduro kerekem (a korábbi posztban látszik, 21"), meg azóta vettem egy hátsót is (18").

img_20210719_201228.jpg

A fejidom nem eredeti rajta, de a bontottból van egy, lehet, hogy lecserélem. Aztán vettem hozzá egy 19-es dellorto karburátort (még a dobozában pihen), mert most egy 12-es van rajta (így tud kb 65-ös végsebességet 11-52 áttétellel). Tehát a lánckerekeket is cserélni tervezem 14-48-ra, úgy elvileg 80 fölött lesz a vége. Lehet, hogy nem ártana egy új hengerszett se (pl 70 cm3-es). Plusz még egy kormánymagasítót rendeltem kínából, amit fel is szereltem már.

A fehér színe nagyon nem tetszik, át kéne fújnom valami jó fosbarnára :D

Soha nem akartam ilyen műanyagburkolatos izét, de úgy éreztem, hogy nekem nincs annyi időm, mint amennyit elcsesztem az előző kettő mopedrallys motor bütykölésével...

Kormánymagasító:

img_20210802_175120.jpg

Dellorto BHBG 19 DS:

img_20210729_095444.jpg 

Szólj hozzá!
2021. július 13. 07:48 - csallob

Raklapbútor

Múlt héten összedobtunk a gyékényesi vityilló kiülős teraszára raklapokból egy bútort, vagy minek is nevezhetném ezt.

Az egész úgy kezdődött, hogy az Anyu a munkahelyén tudott szerezni egyutas raklapokat, és azzal zaklatott, hogy a vízpartra szeretne ebből valami ülőalkalmatosságot. Aztán az Ádi ezt továbbfejlesztette ötletelés szintjén addig, hogy dobjuk ki a műanyag székeket, amik egyébként is sorban adják meg magukat, és legyen raklapból minden.

A terv szerint 4 db dupla (kétszemélyes), háttámlás ülőkét kellett volna csinálnunk, amiből ez egyik lekerült volna stég elé a vízpartra. Ehhez képest ötöt csináltunk, plusz egy asztalt, és nem került le semmi a partra, hanem csak akkor lesz a legkisebb levive, ha az Anyu nézegetni akarja a vízben játszó unokákat. Így egy teljes kört kiad az asztal körül a cucc, legalább 10 ember le tud ülni.

Fényképem csak a kész állapotról van:

215046158_4247012045358556_3049648346028134989_n.jpg

A jobboldali kisebb, mint a többi, ez már a legvégső maradékokból van, és ez fog néha lekerülni a képen a lányok mögött látható partra (ami nem látszik, mert lépcsőn kell lemenni :) ).

Hárman csináltuk az építést, Ádi, Apu és én. 15 raklapot használtunk fel, de ezek nem a szabvány EU raklapok (80*120), hanem egyutas, 100*120-asok. Sajnos a távtartó tuskók nem fából, hanem préselt pozdorjából vannak, amiket majd nagyon be kell itatni festékkel, hogy bírják a vizet. A felállás az volt, hogy én fűrészeltem, fúrtam, csavaroztam, az Apu bontotta szét a maradék leeső részeket feszítővassal, az Ádi meg szedte ki a szögeket, így tudtunk szinte mindent felhasználni, tényleg alig maradt valami (kb 10 léc). Nagyon kilegóztuk és hatékonyan felhasználtunk mindent. Meg persze mindig segítettek tartani az összecsavarozandó részeket.

Először úgy gondoltuk, hogy fél raklapokból karfát is csinálunk, aztán a második ötlet az volt, hogy kivehető lesz a háttámla (EU raklapból meg lehet csinálni), de végül úgy éreztük, hogy így adja ki a legjobban és így lesz a legstabilabb, ahogy megcsináltuk.

Az asztal felső réseibe pont nem fértek be a lécek, az volt az első ötletünk, hogy meggyaluljuk őket, amihez kérünk kölcsön eszközt a PoétaPistabácsitól, de adott egy kis méretű asztali körfűrészt, amivel pikkpakk megoldottuk.

A festést már nélkülem oldják meg, mert mi csak 3 napot voltunk most, amiből így is 1,5 nap elment az építéssel. De persze azért még szeretnénk ezen a nyáron menni pár hétvégén.

Nagyon meleg volt, a víz is nagyon jó volt, itt már az Ádival csak döglöttünk, az Apu meg még a térkőből kaparta ki a belenőtt dolgokat, látszik is a bokrok előtt a járdán az összesöpört kupac:

214230605_191529036157049_1386199924692637803_n.jpg

A festésen kívül párnák is kellenek még rá, mert azért hosszabb üldögélés után töri így az ember seggét.

Címkék: raklapbútor
5 komment
2021. június 22. 14:55 - csallob

Mopedrally 2021

A hétvégén megvolt a mopedrally, amire megint nagyon próbáltam felkészülni, de valami félrecsúszott. A kép akkor készült, amikor kb 40 km után Dabasnál feladtam és vártam a mentést:

img_20210619_100027.jpg

Tavaly voltam először egy kosárból összerakott Simson Star alapú bokorugróval, ami itt a blogon Kertbenrohasztott Star néven futott, és végig tudtam vele menni. De a kormány miatt új projektbe kezdtem, aminek az alapja ez a 35000-ért vett, Retekmotor néven futó kismotor lett. Ennek a blokkja gyengének tűnt, ezért beletettem az előző évi blokkot, de sehogy nem lett jó.

Egyrészt kevés időm volt foglalkozni vele, pedig már 2020 ősz óta csinálgattam. Aztán valahogy az utolsó két hétre maradt, hogy a karburátort beállítsam a légszűrővel. Kb 50-szer szedtem szét a karbit ebben a 2 hétben és 4 féle légszűrővel próbálkoztam, fúvókákat cserélgettem, súbert módosítgattam, de sehogy nem ment rendesen, nem akart kipörögni, magas fordulaton csak hörgött. Még a tankot is ki kellett újra pucolnom az utolsó előtti napon (ez volt a 3.), mert még mindig volt benne apró rozsda.

A legutolsó napon találtam egy olyan beállítást, amivel egész tűrhető lett (90-es főfúvóka, tű legfelül, sima simson légszűrő), kb 90% gázállásig jól ment. Ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom.

Négyen indultunk a bandánkból:

  • Javtech Laci: Aprilia RX80
  • Matyi: Simson S51B 60/4
  • Moncsi: Piaggio Liberty 50 4T (mert a Romet nem állt össze)
  • én pedig a Retekmotorral
  • + sofőrként jött velünk a Józsika is, aki tavalyelőtt is így tett, amikor én még nem voltam

Az indulás napján a Zoli barátom utánfutójával levittem a motort Kanizsára, ahol a ZAOL fotózott minket és egy cikk is megjelent: zaol cikk itt

img_20210617_205942.jpg

Kanizsán átpakoltunk és nekiindultunk az útnak a Matyi Trasporterével, ami egy roppant kényelmes, igényes jármű (persze, persze):

img_20210618_162916.jpg

A rally előtti este a Tavirózsa kempingben szálltunk meg Délegyházán, ami kb 12 km-re volt a rajt helyszínétől. Rutinosan nem állítottuk fel a sátrat, hogy reggel ne kelljen összepakolni, csak ledobtuk a cuccot a fűre :) 
Emiatt nem aludtunk semmit, mert annyi szúnyog volt (meg én már az előző napokban se nagyon aludtam, mert a motor nem akart jó lenni).

Nagyjából 6-kor már a rajt helyszínén voltunk. Megkezdtük az előkészületeket, hogy korán rajtolhassunk. A Moncsi rögtön 7-kor el is indult, mert fogadtak a Matyival, hogy nem tudja 9 órán belül teljesíteni (az még a Rometről szólt, de mivel a 4T robogó is hasonlóan gyenge, maradt a fogadás).

Mi hárman is elindultunk korán, de első körben 30 métert tudtunk haladni a rajt után :D
Az én motorom fulladozott, a Matyié meg ledobta a váltódobról a zégergyűrűt :D
Megtákoltuk őket ott helyben, és nekiálltunk a csapatásnak. Az útvonal nagyon jó volt, de az én motorom állandóan szarakodott, ezért Dabasnál feladtam. 

A blokknak majd egy szép Starban lesz a helye, nem akartam kinyírni a fos légszűrővel. 

Ezután ketten unatkoztunk a Józsikával, amíg a többieket vártuk a benzinkúti ellenőrzőponton. Aztán soltvadkerten a fagyizónál, végül lementünk Röszkére, amikor a Moncsi telefonált, hogy ő már célbaért. ezen nagyon meglepődtünk, bár igaz, hogy a 4. ellenőrzőponton azt mondták, hogy előttünk van 1,5 órával, a benzinkúton viszont nem emlékeztek rá, hogy ott járt, és amúgy is azt gondoltuk, hogy majd a homokos részek megfogják. Szóval ő a mi hősünk, mert első bálozóként egy négyütemű gyenge fossal 8,5 óra alatt leért. Igaz, hogy az első kettő ellenőrzőpontot kifelejtette, így nem lett érvényes az eredménye, de ő nyerte volna a robogó kategóriát.

Nagyon csalódott vagyok, hogy ennyire nem jött ki a lépés és már azon agyalok, hogy hogyan készüljek a következőre. Bár az is lehet, hogy tavaly voltam szerencsés, hogy végig tudtam menni, mert hát nemrég keztdem ezt a műfajt. 

Ja, és videózni is akartam, de az se jött össze, az elején véletlenül csináltam egy képet a lábamról ahelyett, hogy a felvételt indítottam volna el :D

A beérkezés helyszíne a röszkei Dobó Tanya volt, ami egy jó kis hely (bár nem igazán voltak felkészülve ennyi ember fogadására, talán lesz ez még jobb is), itt már sátorban aludtunk, nem voltak szúnyogok.

Teszek ide pár képet, amiket itt-ott fényképeztem:
img_20210619_063908.jpg

 img_20210619_063915.jpg

 img_20210619_072402.jpg

img_20210619_122210.jpg

img_20210619_124439.jpg

img_20210619_130837.jpg

img_20210619_132902.jpg

Szólj hozzá!
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása