Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2017. március 25. 21:27 - csallob

Helyzet

Jó régen írtam már, ezért most egy rövid helyzetjelentést írok - főleg magamnak :)

  • Kb. 2 hónapja van ágykeretünk
  • Voltak itt a szüleim pár hete, és az apuval megmetszettük a fákat (amik csak szinte csemeték)
  • Akkor dugiszáltunk el különböző féle hagymákat is
  • A hintaállványt hátrébb tettük a kertbe, így most több a hely a garázs mellett/után (a szomszéd Robi is segített)
  • Az apu hozott egy zsák trágyát, amit ma beástam a málna és szeder töve mellé, mert a fű között nem nagyon akart eddig nőni, ezután elvileg kapálni fogom
  • A sóska szépen nő, de az Adél mindig lelegeli :)
  • Őzek, vagy szarvasok járnak be a kertbe, a leghátsó tujákat meg azok legelik le - vettünk szolárlámpákat, meg egy 9V-os elemmel működő vadriasztót, ami kb. 2 percenként sípol + kötöztük fel sörösdobozokat - ez így már egy nagyon komoly alarm system :)
  • Múlt hétvégén kész lett a fűnyíró, mivel menthetetlen volt, új motor került rá (amit a szerelő használtan szerzett - 2 órát használták az eredeti vázában, majd rámentek traktorral, de a motor hibátlan) - 50-be került munkadíjjal együtt, de ez 5 LE, szóval megérte. Az alváza alumínium, kár lett volna kidobni, és most olyan, mintha új lenne (lefestve, meg minden, csak az önjárója nem lett tökéletes, az is megy majd még bele másik)
  • A fűnyírószerelőtől elvileg 30-ért tudok szerezni egy Husqvarna kaszát is, szintén használtan - ennyiért egy kínai fost lehet venni csak újan
  • Megrendeltük a redőnyöket
  • Rendeltünk beton gyeprácsot
  • Rendeltünk oszlopzsalut és cementet, amivel a terasz tartóoszlopait tervezem megcsinálni, ja és kimértem már múlt héten a terasz helyét is (5*4 m)
  • Ma a lányokat délelőtt letoltam a Rába partra talicskában, hogy azt is felfedezzük végre, és szerencse, hogy talicskával mentünk, mert találtunk egy csomó terméskövet (meg nagy betondarabok is vannak beburogatva). Kb. 50 kiló követ hoztunk haza. Aztán délután elvittük az Anit is, hogy neki is megmutassuk, aztán hoztunk kb. még ugyanannyit - ebből iránymutatás készül az embereknek, hogy hova ne menjenek autóval :), valamint sziklakert 

Mostanában azért nem írtam, mert nem nagyon csináltam semmit, mert Bécsbe járok dolgozni, és hétvégén meg inkább játszok a tökmagokkal, de ettől függetlenül jó hosszú lett a felsorolás. Ami még fontos lehet, hogy az Ada ma kakilt először a wc-be, amit az Anna is megcsodált, remélem ezután ő is kipróbálja :D

Szólj hozzá!
2017. január 22. 13:26 - csallob

Újabb lámpák jöttek, és két kis polc

Többször volt már olyan alkalom (karácsony, meg ilyenek), hogy a lányok kaptak pénzt ajándékba nagyszülőktől, dédszülőktől, amire mindig azt mondtuk, hogy ok, lámpára és polcra fogjuk elkölteni a lányok szobájához. Végre ez sikerült is. 

Mindkét gyerekszobába került egy-egy lámpa és polc, ezért csak egy képet teszek be. A lámpákat a netről rendeltük valahonnan és az átlaghoz képest nem is voltak drágák. Elég jól néznek ki, de azért közelről látszik rajtuk, hogy kínai műanyag fos (pl vigyázni is kell vele, ha az ember hozzáér, mert múltkor is egy csodálójának a kezében maradt a búra egy része, mert bénán összepattintott műanyagból van). De úgy voltunk ezzel, hogy 10 év múlva már lehet, hogy nem kel nekik ez a kislányos, addig meg simán jó lesz. Majd amikor esetleg szétesik, összerakom :) A polcokat pedig az Ani szülei hozták az Ikeából, amikor a pesti unokájukat látogatták meg :)

image-0-02-05-57c01b6c348b80b1ccfc97cc64cacdf7123d393d9822016d0651d933d72d3daf-v.jpg

Aztán még a konyhába és a nappaliba vettünk lámpát, amik azért jó minőségűek. Viszont ezek is függeszték típusúak, ezért természetesen túlságosan lelógtak. 270 a belmagasság nálunk, én meg 190, nem sokat lóghatnak. A konyhai lámpa lerövidítése nem volt nagy ügy, mert csak egy lógója van, viszont a másikat majdnem fődhő' basztam :D Ezzel nem volt olyan szerencsém, mint az étkezőben lévővel, mert ott nem kellett levágnom a vezetékből (elfért benne összehajtva). A nappaliba felszerelt lámpánál viszont kellett vágni és mivel színtelenek a vezetékek szigetelései, nem lehetett tudni, hogy eredetileg melyik volt a fázis. Elsőre le is cseszte a megszakítókat, fi-relét, meg mindent. Aztán másodikra már fázisceruzával megnéztem, hogy az izzófoglalatnak mindig azonos felébe menjen a fázis (lehet, hogy ez hülyeség és elsőre se ez volt a baja, de végül jó lett). Szerintem amúgy egy izzónak mindegynek kellene lennie, hogy milyen irányban megy át rajta az áram.

Nappali:

image-0-02-05-e9a73382bd1738a1526852f8bdd01b8bf19b09a7057d3250c9c8657eb26bd67e-v.jpg

Konyha:

lenovo_a1000_img_20170122_130220.jpg

Étkező (mert múltkor nem látszott a felfogatása):

image-0-02-05-1dfdf0f08733508736f7882c5c69aed44f4e3bbaf7b7726555e3c71fb59e6e06-v.jpg

Költségek: 

  • Lányok lámpái: 2*11700
  • Polcok: 2*2990
  • Lámpa a konyhába: 7500
  • Lámpa a nappaliba: 20000

Egyébként már ágyunk is lenne, ha a kedves futárszolgálat az összes dobozt képes lett volna elhozni a kiszállításkor, de egyet nem sikerült nekik :) A következő írás már remélhetőleg arról fog szólni.

Címkék: polc lámpa
2 komment
2016. december 11. 14:07 - csallob

Nappali és étkező fejlődése

Még jó régen, talán majdnem egy éve írtam elvileg a konyhás posztnál, hogy a nappali felé néző pulthoz használt munkalap/asztallapból maradt egy 180 cm-es darab, mert meg kellett venni a 420-as egészet. Mivel a pultnak ehhez a részéhez csak egy 240-es darab kellett, már akkor elhatároztam, hogy a maradékból étkezőasztal lesz. Ennek a megcsinálását azért halasztottam eddig, mert egyrészt nem volt baj, hogy nagyobb hely volt korábban, meg úgyis volt az a kis ronda üvegasztalunk a hozzávaló kényelmetlen ronda székekkel :) Ezek majd mennek ki a teraszra egyszer, ha majd lesz terasz, talán tavasszal. Asztallábakat már korábban vettem hozzá, direkt a 80 centiseket választottam, de kiderült, hogy az nagyon magas, így kellett venni 72-eseket. Először megbeszéltük, hogy feketék legyenek a lábak, de amikor megvettem a 80-asokat, mondta a Manner, hogy inkább a krómszínű lenne jobb, így a 72-esek már olyanok. Van most tehát felesleges fekete asztallábunk :) Az is ösztönzött még az asztal megcsinálására, hogy vettünk a régieknél rendesebb székeket. Csak négyet, mert a hétköznapokban annál több nem kell, ha meg jön valaki, jók lesznek a kényelmetlen feketék is.

Aztán mégegy dolog, hogy az egész konyha-nappali-étkezőben nincsenek már függönyök, hanem doppelroló nevű rolók (még jó, hogy tavaly vettünk egy csomó függönyt, meg függönytartót). Ez a doppelroló olyan, hogy lehet huzigálni fel-le, és ha éppen nincs takarásban a két rétege, akkor a csíkok között jön be fény, amikor meg takarásban van, nem lehet belátni se. Ebbe a helyiségbe nem terveztünk eredetileg se redőnyt, így ez tökéletes megoldás, csak azt sajnálom, hogy a tavalyi függönyös baszakodás előtt nem találtunk rá erre.

Ezek a dolgok már korábban történtek, viszont tegnap raktam fel egy lámpát, vagy csillárt, vagy mi ez, az étkezőbe. Ez egy függeszték besorolású akármi, ezért függenek róla a függenivalók :) ezek olyan hosszúak voltak, hogy szét kellett szednem az egész lámpát, hogy rövidítsek rajta. Túl rövidre mégse akartam, mert hülyén nézett volna ki, ezért én így is megfejelném, ha nem az asztal fölött lenne. Eredetileg a nappaliba szánta ezt a Manner, de azért nem oda tettük, mert a mennyezetfűtés miatt nem lehetett volna a nappali hosszúságával párhuzamosan tenni (vagyis lehetni lehetett volna, csak akkor a csavarok a fűtőfilmbe mentek volna, meg a gipszkarton nem tartaná úgy, mint most az alatta lévő párnafa). Még jó, hogy az építkezéskor figyeltem, amire csak tudtam, szerencsére mindig tudom, hogy mit, hova szabad fúrni.

Ez egy szép homályos esti kép lesz az étkezősarokról, amin látszik minden:

lenovo_a1000_img_20161210_192653.jpg

A lámpa alapja pont nem látszik, ami egy hosszúkás sínszerű izé, ami miatt végül ide tettük, de nem fényképezem le mégegyszer.

Egyébként autóra gyűjtünk, mert szeptemberben mennek a lányok oviba, és akkor majd mindenképpen kell mégegy, szóval nem is értem, hogy van az, hogy állandóan veszünk valamit. Szerintem ezekből a pénzekből a beépített szekrényeket kellett volna megcsinálni, de ha nem kell szekrény, akkor nem :) Vagy pedig nem kell 2 millióért autót venni, nekem jó a 98-2002-ig gyártott Honda Accord is, ami csak kb felébe kerül ennek. Úgyis utálom a bonyolult - mindent elektronika szabályoz - autókat. Na de menjünk tovább.

Még szőnyeget is vettünk a nappaliba, ami meg ott volt, az bekerült a lányok játszós szobájába. Ott is volt már egy olyan használhatatlan szőnyegünk, ami egy hosszúkás alakú fos volt, azért kellett megvenni, mert éppen abból a színből nem volt akkor normális méretű és várni már nem lehetett. :)

Aztán még a TV-hez is vettünk bútort. Ennek a falra rakása se volt egyszerű, mert a falban lévő pallókat kell mindig eltalálni, de ahogy feljebb írtam, még jó, hogy tudom, hogy hol vannak ezek. A bútor alsó részének van világítása is, ami annyira komoly, hogy 2 db 5 cm-es ledszalag olyan vezetékeléssel, hogy kb kézzel el lehet tépni. Amikor összedugiszáltam és bekapcsoltam, egy villanás után nem volt többet hajlandó világítani. A kapcsolóját szétszedve látszott, hogy nem nagyon volt megforrasztva. De nem találtam itthon a forrasztóónt, ezért összetekertem és megszigetelőszalagoztam, úgyis csak 12 volt megy benne, jó lesz az.

Itt pedig egy TV környéki kép:

lenovo_a1000_img_20161211_131439.jpg

Még ki kell találnom, hogy mi legyen a vezetékekkel, meg szerintem lehetne valami kis polc a virág felőli oldalon. Kicsit látszik a szőnyeg is. meg hogy a kanapé nem illik ide az alakja miatt. De az most még úgyis mindegy, mert annyira össze van már cseszve (kakaó, filctoll, pisi, hányás, tej, stb.), hogy amíg kicsik a lányok, ez tökéletes ide.

Azért írom mindig többesszámban, hogy valamit vettünk, mert a pénz előteremtésében van részem, de aztán mindig azt veszem észre, hogy valamit hozott valami futár. Meg persze nekem kell megcsinálni, felrakni, összeszerelni, ilyesmi. Ezt most jól megkaptad, Manner :) Persze az asztallábak hosszát én csesztem el, azt miattam kellett 2x venni.

A költségek:

  • Szőnyeg: 52
  • TV bútor: 78
  • Lámpa: 26
  • Asztalláb: 6 (+6, amit feleslegesen vettem)
  • Székek: 42
  • Roló: 72, mert 6 db van
Szólj hozzá!
2016. november 20. 21:27 - csallob

Garázs I.

Mivel a garázs alapjáról már írtam legutóbb, most innen folytatom.

Szeptember végén sikerült kivennem 3 szabadnapot, így a hétvégével együtt volt 5 nap a folytatásra. Ez úgy alakult, hogy az apu a szabadságom előtti nap ért haza Pestről, tesóméknál megszületett a következő lányunoka (Maja), ezért hagytam neki egy nap pihenőt, jól előkészítettem mindent, és így csütörtök-pénteken segített a váz összeállításában, majd azóta egyedül csinálgatom, amikor van időm rá, főleg ugye ez csak hétvége tud lenni.

Szóval első nap végére odáig jutottunk, hogy a váz alapja meglett. Az első és hátsó fal vázát előre megcsináltam, csak fel kellett állítani, majd erre jöttek a szarufák. Ekkor keresztben még csak átlós deszkákkal stabilizáltuk. Erről itt van két kép:

lenovo_a1000_img_20160929_140944.jpg

lenovo_a1000_img_20160930_083536.jpg

A következő nap végére pedig addig jutottunk, hogy a szarufákra fel tudtuk tenni a tetőlécet és az OSB lapokat. Ehhez fontos volt, hogy tudott segíteni az apu, mert különben sose végeztem volna, ha mindig lemászok mindenért. Erről az állapotról itt van a következő kép:

lenovo_a1000_img_20161001_140048.jpg 

Szombaton feltettem a csatornát és a cseppentőlemezeket (aztán mintha lett volna egy kézilabdameccs délután), vasárnap pedig az eső miatt csak addig jutottam, hogy az alátétlemezt sikerült feltennem, ami a bitumenes zsindely alá kell. Ezt telepakoltam deszkákkal, hogy a szél le ne szedje. Kb ekkortól már nagyjából vízálló lett a tető.

Ezután pedig ha jól emlékszem, a következő 2 hétvége alatt sikerült felszögelnem a bitumenes zsindelyt (a végére már azt hittem, hogy beszarok a sok térdelés-guggolástól :) ). Ekkor még nagyon mozgott az egész, ahogy mászkáltam a tetején, mert vízszintes merevítések nem voltak sehol benne, oldalirányban csak 6 átlósan felcsavarozott deszka tartotta. De úgy gondoltam, hogy először a tető a fontos, mert utána alatta már egyedül is boldogulok. Itt a folyamatban lévő zsindelyezésről egy kép (a csatorna már eddigre megvolt):

zsindely.jpg

Azóta pedig a vízszintes merevítésekkel foglalkoztam hétvégente, és mostanra jutottam el odáig, hogy késznek nyilvánítottam :) A vízszinteseken kívül a sarkokhoz még átlós merevítéseket is raktam, ami azért jó, mert egy csomó 45 fokos fűrészelést igényelt, ezért jó lassan ment (állandóan állítgatni kellett a körfűrészt). Az egész úgy készült, hogy ahol lehetett, előfúrtam és csavaroztam, de ahol erre nem volt lehetőség, ott szintén előfúrás után szögeltem (tudom, hogy elvileg szegelés, de nem áll rá a gondolatom :) ). Aztán a garázskapuknak kihagyott ajtók fölötti részeket még megerősítettem 60*40*3-as zártszelvénnyel is. Ehhez egy belülről készült kép, amin ez is, és a tető is látszik alulról:

lenovo_a1000_img_20161119_133853.jpg

Ja, és közben az Ani valamelyik hétvégére szerencsére szerzett 40 tuját, amit nekem kellett elültetni, így emiatt is kiesett egy nap, vagy délelőtt, már nem is tudom... Kép erről is:

lenovo_a1000_img_20161119_133759.jpg

Meg a szomszéd srác végre felhasogatta a fát, amit bizniszeltem vele (7 m3), és egy csomó ideig az ő udvarukon állt, szerencsére ennek a behordása miatt is elment egy nap :)

Még az összeállítás elején az apuval olyan szép dologba futottunk bele, hogy első nap után jöttünk rá, hogy a vízmérték függőleges mérője nem jó, ezért utólag ingával állítottuk be a függőlegeseket, meg még a legelején az első falat kétszer ledöntöttük, mert mivel csak ketten voltunk, nem sikerült megtartani/kitámasztani jól, amíg megcsavaroztam volna az átlós deszka rögzítést :)

Ami még ezután jön, az az ablakok (amik a házépítéskor itt maradtak a nem megfelelő U érték miatti garanciális cserekor) beépítése, aztán le kellene kennem valami favédő anyaggal. Ezt követően jöhet majd rá a külső burkolat, ami CK lap lesz. Aztán villany is kell, ami a háztól és a garázs között nagyjából megvan (mert az építkezéskor a villanyszerelőkkel megcsináltattam), innen kell továbbkötnöm. Aztán valamikor jövőre jó lenne a másikat is használhatóvá tenni, mert most csak tele van pakolva mindenfélével. Meg persze jó lenne, ha lenne rajta rendes garázskapu is majd. Aztán a ház végétől kell majd két csíkban zúzott kő, amin az autó elmegy, mert nem lenne jó megint sarat dagasztani. Meg persze az alját fel is kell majd tölteni, hogy 36 cm szintkülönbség eltűnjön, de ezt majd valamikor, most tényleg az a lényeg, hogy a tető alá már lehet pakolni.

Tegnap raktam még be az utolsó kettő átlós merevítőt ahhoz a kapuhoz, amiből utána kivágtam alul azt a pallót, ami eddig megakadályozott abban, hogy a kocsival beálljak. De most már benne pihen :) A többi merevítést már majd a CK lapnak kell megoldania. Kép az autóval. amin a tűzifa is látszik:

lenovo_a1000_img_20161120_131219.jpg

 A költségek elég durvák, az alap kb 30 volt, a faanyag+OSB 240, a zsindely+alátét+csatorna+szegélylemezek szintén 240, plusz egy csomó csavar, szög, L-vas, 12 m zártszelvény. Vettem pneumatikus fúrót, flex korongot, meg minden apróságot. Valahol 6-700 között járunk eddig, de mar nincs kedvem számolni :)

Címkék: tuja garázs tüzifa
Szólj hozzá!
2016. szeptember 16. 13:38 - csallob

A garázs alapja

Már megint nemsokára tél lesz, az autó meg még mindig a csillaggarázsban áll :)

Szóval mindenképpen kell egy garázs, amihez az Apuval két hete le is alapoztuk a pontalapokat. Ezt meg kellett előznie annak, hogy én kimértem a helyet és kiástam a gödröket. A méréskor kicsi karókat vertem le a földbe, majd ellenőriztem az átmérőket, és ha kellett, akkor korrigáltam. Az ásáskor pedig igyekeztem 35*35 cm-es keresztmetszetű, 90 cm mély gödröket ásni, ami elég jól is sikerült, mert agyagos a talaj, nem omlott be szerencsére. A területen a legmagasabb és legalacsonyabb pont között 36 cm volt a szintkülönbség, ezért a ház alapozásakor megmaradt zsaluköveket is fel tudtuk használni (az ilyen helyeken nem ástam le 90 cm-ig, hanem pl csak 60-ig). 14 db pontalap-gödröt ástam, mert a garázs úgy fog kinézni, hogy két autónak és tűzifának is elég hely legyen, szóval 2 db 5,6*4 m alapterületű és egy 5,6*2 m alapterületű (ez a fatároló). Mivel az építési törvényben (vagy miaz) az áll, hogy a 3 m gerincmagasságot és 50 lég-m3-t meg nem haladó nem emberi tartózkodásra szánt épület nem engedélyköteles. De az nincs megszabva, hogy hány db ilyet lehet építeni, ezért én hármat teszek egymás mellé :) Hogy megfeleljen az előbbieknek, lapos, kicsi lejtésű tetős dolog lesz belőle.

Így néz ki az alapozás után a hely: 

lenovo_a1000_img_20160911_124127.jpg

A homokozó és a régi pottyantós (ami már egy ideje szerszámtároló volt) jelenleg belül helyezkedik el, de eddig nem zavart semmiben, majd ha útban lesznek, eltávolítom őket :)

A betonozáshoz most is a magyarlaki tüzépről jött az alapanyag, és közben már a faanyag is megérkezett a kb 1 km-re lévő Emerik-Fa nevű cégtől.

A 14 oszlopalap anyagszükséglete 300 kg cement és kb 1,5 m3 sóder volt. A maradék (200 kg) cementet és egy utánfutóra való sódert elpasszoltuk a Fecának, akinek a betonkeverőjével dolgoztunk (köszi :) ), mert ő meg kerítést épít a Bálinttal, aki a térkőszegély betonozásakor nekem is segített. Azért maradt ilyen sok cement, mert eredetileg a terasz oszlopait is meg akartam csinálni, de azt majd inkább tavasszal.

És ami még fontos, mielőtt többen megkérdeznék (höhö), hogy azért nem akartam rendes alapot csinálni, mert sok anyag és pénz kellett volna hozzá, az meg nincs :) Szerintem így is elég jó lesz.

Szólj hozzá!
2016. augusztus 20. 13:37 - csallob

Csapadékelvezetés 2

Sikerült végre a helyére tenni két IBC tartályt, de nem volt egyszerű művelet :)

Először az unokatesóm, Tamás segített, előrecipeltük a tartályokat a ház elé, mert ott jön víz az aknából slagon, és ott van egy szennyvízelvezető tisztítónyílás. az volt a koncepció, hogy feltesszük magasra, két bakra, rákötjük a kifolyónyílására a KPE szereléket, amin ki tud folyni a csatornába a cucc, miközben a felső nyíláson keresztül mosom a slaggal. Na ez működött is, csak nem jött ki az összes trutyi. 2 tartályban valami fehér ragasztószerű maradványok voltak, a 3.-ban valami higítószagú. A higítósat jól sikerült kimosni, de a másik kettőben a lerakódott fehér trutymó még forróvízzel se jött ki teljesen, amit már a sógorommal próbáltunk kb. két héttel az első mosás után. Ekkor arra a következtetésre jutottunk, hogy "ottbasszamegakurvaanyját", kész van ez, nem ebből fogunk paradicsomot öntözni, hanem csak tuját, meg dísznövényeket, a 3. tartály, amit jól sikerült kimosni, lesz a haszonnövény öntözésére, ami a garázs tetejéről kapja majd a vízutánpótlást. Eredetileg a két földalattiból szivattyúztam volna is a 3.-ba. 

A gödröt már korábban kiástam a két tartálynak, a Gabcsival pedig leraktuk őket. Előtte összekötöttem a két tartályt a neten rendelt adapterekkel, amik a kifolyónyílásokat kötik össze. Ezeket esztergáltatni kellett, a jófogáson találtam rá embert, aki Pécs környékén gyártja ezeket. És mivel az én tartályaimnak a kb 8cm-es kifolyólya van, jó drága volt, 4000/db. Így néz ez ki:

lenovo_a1000_img_20160820_073426.jpg

Alul van a nagy menet, ami a tartályra megy, felül pedig a belső menetbe mennek a KPE kötőelemek, majd azokba a cső. Így a két tartály egyszerre telik meg vízzel, hiába csak az egyikbe folyik be (közlekedőedények). Sajnos az összekötött állapotról nincs képem. Egy ilyen fog menni a kertben lévő tartály kifolyójára is, aztán ebbe mehet egy kerticsap, az is már megvan.

A tartályok gödörbe helyezésében a szomszéd Peti is segített, amikor látta, hogy szenvedünk a Gabcsival :) Fa pallókon eresztettük/döntöttük be a tartályokat, hogy kb egyszerre mozogjanak, és az összekötés ne sérüljön. Ez sikerült is szépen, de kiderült, hogy a gödör alja keskenyebb, nem ment le az aljára sehogy (főleg, hogy még talajvíz is volt benne). Ezért másnap reggel az egyik oldalra ástam még egy 40 cm-es szélesítést :D Kivettük a tartályokat, kipakoltam a gödör aljáról a téglaréteget, amit előzőleg azért raktam bele, hogy tutira stabil legyen az alja, majd még egy fél ásónyomnyit mélyítettem is a biztonság kedvéért. A téglasort viszont már nem raktuk vissza, jó lesz anélkül is. Szóval szopás volt rendesen :) Ezután már ketten engedtük le a tartályokat, szintén pallókon megvezetve. Így már a csapadékot bevezető PVC-cső szintje alá került kb. 25 cm-rel a tatályok teteje. Erről is van kép, ezittaz: 

lenovo_a1000_img_20160813_113217.jpg

És még az összekötés is látszik rajta kicsit szerencsére.

Ezután körberaktuk a tartályokat maradék CK lapokkal, hogy a föld oldalról ne tudja összenyomni (meg így legalább nem kell azokat is tovább kerülgetni), ha esetleg üres lenne. Majd visszatemettük a szükséges mennyiségű földet:

lenovo_a1000_img_20160813_164253.jpg

Aztán már egyedül bekötöttem a csövet a képen látható T-idommal és maradék csövekkel. Így most már az egész ház csapadékelvezetése meg van oldva végre. A tartályok tetejére csináltam egy fa keretet az építkezésből megmaradt fákból. Majd a végleges formáját még ki kell találni, mert azóta is úgy van. Aztán a mi még ezzel kapcsolatban hátravan, az a PVC-cső és a tartály  bemenő nyílása (a csőhöz közelebbibe folyik be), mert kb. 3 cm átmérő különbség van köztük, és ezt valahogy meg kell oldanom (pl a kupak szétvágásával esetleg). Aztán a csőtől távolabbi tartályba kell még tennem szivattyút, ami már megvan. Ez azért lett egy membrános búvár, mert a lapátkerekes szennyvízszivattyúknak (és tisztavíz-szivattyúknak nagyobb az átmérője, mint a mi bele tudna férni a tartályba a nyíláson). 14 cm a tartályok nyílásának átmérője, a legolcsóbb Extol membrános szivattyúé pedig 10,5. Ez elvileg kútba való, de remélem, hogy ide is jó lesz. Ilyen:

mb84889.png

Slagot és hozzávaló gyorsrögzítőket már egy hete rendeltem az emagon, de nem akar megjönni (már írtam nekik, hogy anyjukat).

A gödörből megmaradt földből egy keveset a ház elé talicskáztam, mert ez szép barna, elgereblyéztem a korábbi feltöltésen, és vetettem bele fűmagot (mivel most olyan legtöbbször az idő, mintha ősz lenne). Ezután megtapostam, mert hengerem nincs :) Elvileg holnap jön az eső, aztán utána ki is kelhet szépen. A többit pedig még a ház mögötti részen fogom elteríteni.

Nem ide kapcsolódik, de a kert elég fos állapotban van. A paradicsomokat megtámadta valami, mint ahogy mindenkiét, még mielőtt megérne elrohad. A paprikák viszont elég jók, van is rajtuk rendesen. 

Közben kimértem a garázs helyét és rendeltünk hozzá faanyagot (még meg is kell mondanom az apunak, hogy mégse a bontott gerendáiból akarom megcsinálni, mert azok szabálytalanok és televannak szö(e)gekkel). De előtte kell majd egy kicsit betonozni, ezt majd egy következő bejegyzésben leírom. Ja, meg ásni is kell a betonozáshoz, abban úgyis már nagy rutinom van :)

6 komment
2016. július 21. 21:43 - csallob

Megint zúzottkő, valamint IBC tartály és gyerekágy

Újra intéztem 6 m3 zúzott bazaltot, hogy a ház előtt is meg lehessen állni és a kocsibejáróban is emelkedjen a szint. Előtte az utca mentén a legutóbbi túl magasra sikerült földfeltöltésből kiszedtem kb 10 centit, terítettem bele maradék fekete fóliát, majd erre lett leöntve a cucc. Betalicskáztam a nagy részét a bejáróba, ami meg a helyén maradt, az szolgál "vendégparkolóként" :) Ez a művelet most hétfőn történt, amikor kivettem a próbaidőre eső utolsó szabadnapomat. Így nézett ki a kupac: 

lenovo_a1000_img_20160718_081310.jpg

Ez pedig a végeredmény:

lenovo_a1000_img_20160721_185541.jpg

A kilógó fóliát majd még levágom valamikor, amikor olyan kedvem lesz :)

A szegélyek közötti bejáró-részen majd a tetejére még jó lenne hasonló, de port nem tartalmazó réteget rakni, mert így most nagyon porzik még (de persze egy eső után ez majd változni fog, az előző adaggal is így volt).

Eddig ez a két adag a zúzottkő 110 ezer pénzbe került, ami szerintem elég durva ahhoz képest, hogy ez csak kő.

Az esővízhez végül úgy döntöttünk, hogy IBC tartályokat veszünk, mert ezekkel egyszerűbb lesz megoldani a problémát, simán megcsinálom egyedül. Szintén hétfőn jöttek meg a tartályok, a talicskázós nap végén. Ezek használt tartályok, valami osztrák papírgyárból származnak és kettőben valami festékszagú fehér trutyi volt, ami vízzel mosva habzik, a harmadik tisztának tűnik, de higító szaga van :) Tegnap megpróbáltam kimosni őket, de új módszerre lesz szükség, mert vödörrel hiába öntöztem bele a vizet, legközelebb az öntözőfejes slaggal csinálom, csak ahhoz meg az kell, hogy legyen hova kifolyni (pl csatorna tisztítónyílásába).
Szép, egyszer használt tartályok, csak sikerüljön rendesen kimosni:

lenovo_a1000_img_20160721_185654.jpg

A kifolyócsapokhoz már rendeltem is műanyagból esztergált adaptert, amivel meg tudom oldani, hogy KPE szerelvényekkel összekötök kettőt (amiket a földbe ások). A harmadik meg a kertbe kerül, ahova a föld alattiakból szivattyúzok majd a vizet. 

A szivattyú is egy elég nehéz kérdés, mert a legegyszerűbb egy szennyvízszivattyú lenne, aminek van úszókapcsolója, de azoknak szerintem nagyobb az átmérője, mint az IBC tartály felső nyílása (felszívócsöves szivattyúval meg nem biztos, hogy akarok szenvedni). Majd lesz valahogy :)

Múlt héten tettem a hátsó csatornák lefolyóinak tetejébe lombfogó kosarat (vagy mi is az), meg a biztonság kedvéért alumíniumból készült szúnyoghálót (ezt a lombfogó fölé vízszintesen fektetve), hogy majd a vízgyűjtésnél a levelek ne okozzanak gondot (így már talán csak madárszar kerül bele, meg bogártetem-darabok).

Szintén múlt héten meglett végre a lányok új kiságya, mert a rácsos már csak szívás volt (az egyik nyikorgott, mert amúgy is használtan vettük, a másikból meg kipotyogtak mindig a rácsok a sok ugrálástól, még a faragasztó se segített rajta), ezeket is össze kellett rakni természetesen. Ilyenek lettek: 

lenovo_a1000_img_20160719_202715_1.jpg

A következő dolog a tartályok leásása lesz.

Közben a tuják még élnek, a paradicsomok pedig kezdenek pirosodni :)

Szólj hozzá!
2016. július 09. 21:27 - csallob

Föld feltöltés

Múlt héten sikerült intéznem két kocsi földet egy építkezésről, kb. 10-12 m3 lehetett és 2 tálca sörbe került :)
Nekik felesleges volt, ezért tudtunk sörben megállapodni. Nekünk pedig így jóval gazdaságosabb megoldás volt, mintha venni kellett volna. Igaz, hogy agyagos, szinte sárga, de azért jó lesz, itt mindenhol ilyen a föld, mégis megmarad rajta a fű. A sofőr szerencsére le tudta önteni egész normálisan a ház előtti részre (csak kevés ment a lekavicsozott részre és az útra) :) Ezt még hétfőn gyorsan eltalicskáztam, amikor megjöttem a munkából, mert eléggé megnehezítette a bejutást az udvarra. Itt egy kép arról, hogy mekkorák voltak a kupacok:

lenovo_a1000_img_20160629_170400.jpg

Aztán úgy alakult, hogy mivel pont ezen a héten volt a lányok 2. szülinapja, jöttek a szüleim látogatóba. Segítettek a föld elterítésében, ami így, hogy hárman csináltuk, kb. 4-4,5 óra alatt megvolt. Ilyen lett a végeredmény:

lenovo_a1000_img_20160704_064200.jpg

Viszont most még azon agyalok, hogy mivel elől le szeretnénk kavicsozni, hogy az utcán is meg lehessen állni autóval (mert nem mindenkinek muszáj bejönni az udvarra, főleg annak nem, aki mindennek nekimegy), kellene még elhordanom a tuják és az út közötti részről, mert így is elég magas maradt, ha meg még kavics is jön rá, akkor mindenképpen. Ma rendeltem megint zúzott bazaltot, amivel a kocsibejáró szegélye elvileg teljesen feltöltötté válik majd, valamint beton gyeprácsot, mert a ház mögötti részen a kocsibejáró folytatásánál nagyon sáros volt a legutóbbi eső után és azt mindenképpen szeretném elkerülni, hogy ráhordjuk a sarat a zúzottkőre.

Ez az adag egyelőre a ház előtti részre volt elég, úgy, hogy a háztól mindenhol elhagytunk kb. fél métert, hogy körbe lehessen kavicsozni-szegélyezni.

Meg még a kertről akartam képet betenni, hogy látsszon, milyen jók lettek az első paradicsomaink. De csak a paradicsomok szépek, és a hagymák, mert a paprikák nagy részét az ültetés estéjén kibaszta a zápor, a salátákat szintén ugyanígy egy következő alkalommal. A zellert és sárgarépát lezabálta az őz, vagy meztelencsiga (ma is kb. 100-at aprítottam fel ásóval az öntözés után), a málna meg nem nagyon akar nőni a fűben (lehet, hogy kapálni kéne?!). Szóval ez itt a kert:

lenovo_a1000_img_20160709_203641.jpg

Ja, és most kezd nőni itt elől egy kis sóska, majd azzal is lesz valami. Amúgy elég gazos megint...

A hátsó esőcsatornákat illetően megint elbizonytalanodtam, mert mivel nagy gép nem tud bejönni az udvarba, nem lenne mivel lerakni a kútgyűrűket az esővíztároláshoz. Viszont az IBC tartályos megoldás meg valamiért nem szimpatikus (pl felnyomhatja a talajvíz, nem lehet belemászni tisztítani). Egyébként az esővizet csak esetleg öntözésre szeretném használni, meg ha kútgyűrűből lenne az akna, akkor az pont jó lenne arra is, hogy ha magas a talajvíz, onnan könnyű lenne kiszivattyúzni. Mert abba befelé is tudna folyni. A kertben hátrébb lenne amúgy IBC tartály a felszínen, ahova felnyomnám a vizet, amikor sok van a gyűrűs gyűjtőben. Ha meg nem férne több sehova, akkor mehetne ki a patakba... Ez itt a dilemma, hogy hogy lehetne jól és olcsón megoldani.

Szólj hozzá!
2016. június 18. 21:59 - csallob

Kocsibejáró (zúzott kövezés)

Mivel múltkor az anyósom átment autóval a kocsibejáró szegélyei közé eső szennyvíz-tisztítónyíláson, elhatároztuk, hogy nem várunk tovább a beígért törmelékre, hanem rendelünk zúzott bazaltot. Elvileg 10 m3 kell a  egész feltöltéshez, de egy fuvarral 6 m3-t tud egyszerre kihozni a tüzépes. Most is a magyarlaki tüzépről jött a cucc. Pénteken kimentem megrendelni, mielőtt elindultam a céges csapatépítő összejövetelre. Szombaton reggel 8 körül ért ide a kő. Rendeltem geotextilt is, de sajnos rossz adatot adtam meg a szükséges mennyiségről, így kevés lett (arra emlékeztem, hogy 20 kell, de nem 20 m2, hanem 20 m hosszúság, szóval 20 m2-t vettem 50 helyett). Így csak egy része alatt van geotextil, mert nem volt kedvem visszamenni és venni még. 

Úgy oldottam meg a dolgot, hogy mivel a bejáró alatt csövek mennek, nem engedhetek rá nagy autót, ezért leterítettem a ház elé egy nagy fóliát, amire le lett öntve, onnan talicskáztam a helyére. Ez az egész tartott kb. 6 óra hosszát.

Itt még kb csak a fele kupac fogyott el, ez valamikor délben lehetett (ablakból van fényképezve):

20160618_124834.jpg

A végeredmény pedig ilyen lett:

lenovo_a1000_img_20160618_180347.jpg

Talán látszik, hogy a leszúrt oszlopnál még nincs lefedve a tisztítónyílás, de így azért már biztonságosabb a dolog :)

Ez a kavicsozás most 60 ezerbe került nekünk, 8,x ezer volt a kő m3-e, a többi a geotextil (ami felesleges volt, mert mindenki azt mondta, akivel a lapátolás közben beszéltem, hogy úgyse alulról fog kinőni gaz, hanem ami fölülről belemegy mag, az fog benne kikelni) és a fuvardíj.

Most így a feltöltés szintje kb még 10 cm-re van a térkőszegély tetejének a szintjétől, és még valószínűleg tömörödni is fog. Szóval szerintem elvileg még 5 m3 simán belemegy majd. viszont talán már így is elértük azt, hogy ezután nem kell a sárban közlekednünk és a cső sem fog mégegyszer megsérülni (bár holnap jönnek a Mamiék, a Jánospapa pedig tolatott már át gumimedencén :) ).

 

Szólj hozzá!
2016. június 16. 17:09 - csallob

Lassan haladunk

Az utóbbi időben elég kevés időm van, mert dolgozni és gyerekezni fontos, de azért gyorsan leírom, hogy mi történt mostanában. Igaz, hogy múlt héten szabadságon voltam, de akkor a következő dolgokat kellett összehozni:

Lett "kerítésünk", ami igazából valami belátásgátló néven fut a barkácsáruházakban, 180*180-as vékony fa lamellákból áll, amiket egy gyenge keret tart össze. Szerintem ha lesz egy rendes vihar, letépi simán. A lényeg, hogy még ősszel megrendelte az Ani a Niedererben (ez olyan, mint a többi barkácsáruház, csak osztrák eredetű), az apósom pedig télen lefestette. Szintén ősszel vettünk oszlopokat is hozzá, amik valami újrahasznosított műanyag, vagy gumi alapúak. Azért választottuk ezt, mert nem volt kedvünk betonozni, és azért nem fát választottunk, mert ez elvileg strapabíró, nem rohad, ilyesmi. Viszont azt akkor tudtam meg, hogy ezek napfényre/hőre deformálódnak, amikor kiszállították őket. A srác akkor mondta, hogy ne tegyem napra, mert elgörbül. Igen jó...
A ház mögötti kb 20 métert akartuk így megoldani, mert a lányok mindig átfutkoztak a szomszédokhoz. Végül 19 m lett az oldalankénti 10 db elemből (10*1,8 m - kerítéselemek + 11*0,1 m - oszlopok szélessége). Meg mindent láttunk a 3. szomszédig, pl. ballagás utáni kertiparti, meg bármi.
De a lényeg ebből az egészből, hogy mivel az oszlopok is a napsütéstől függően deformálódnak és a kerítéselemek se stabilak, egy össze-vissza görbe fos lett a végeredmény.
Hiába húztam ki madzagot és próbáltam a lyukfúrást is szépen a kijelölt vonal mentén végezni, sehogy nem lehetett megoldani, hogy minden egyenes és függőleges legyen. Akkor most már jöjjön egy kép, amin látszik a dolog:

dscn4404.JPG

Itt pedig az udvar közepe felől nézve:

lenovo_a1000_img_20160616_065534.jpg

Aztán történt még, hogy mivel nincs befejezve a kocsibejáró (hónapok óta várunk a cserép-törmelékre, amit valaki ígért), a szabadon álló szennyvíz-tisztítóidomon keresztülment az anyósom autóval (úgy, hogy szinte észre se vette), pedig korábban már kb 300-szor sikerült kikerülnie. Most már azon gondolkodunk, hogy veszünk zúzottkövet (eddig csak a tetejére, felső rétegként akartuk, mert összesen kb 10 m3 kell, ha nincs alatta törmelék). Ezért azzal is elment kb 2 órám, hogy ezt kicseréljem. A kiásáskor csináltam fényképet a törött darabról: 

lenovo_a1000_img_20160605_094409.jpg

Aztán lettek még tujáink (lehet, hogy Thuja Occidentalis :D) is a ház előtt, ami azért jó, mert majd még valamikor ezután jön a végleges magasságra való feltöltéshez a föld, de hát tuja nélkül nem lehet ám élni :)

lenovo_a1000_img_20160616_065345.jpg

Ugye milyen szépen nő már a gaz a korábban elterített földön? Törmeléket is öntöztem le ide előre az út mellé, mert ott itt mindig csupa sár volt. Szóval erre fog még jönni 5-10 cm földréteg (az előbb beszéltem az építkezésen az emberekkel, akik megígérték, most azt mondják, hogy jövő héten...)

Aztán jött még két komód a Jysk-ből, jó sok fiókkal, ezek is sokáig készültek, pedig jópár bútort összeraktam már diákkoromban (amikor bútorboltban feketemunkáztam), meg azóta is. Az egyik, a bejárati ajtó mellett cipősszekrény lett:

20160607_172006.jpg

A másik a mi majdani szobánkban mindenféle ruhatároló:

20160606_171603.jpg

Rend még mindig nincs (és parkettaszegély se, még mindig), mert nem igazán van hova pakolni a beépített szekrények hiányából adódóan, meg a lányok is segítenek fenntartani a rendezetlenséget :)

Az autóra is elköltöttünk most egy csomó pénzt, műszakiztatni kellett. Garázs is kellene már nagyon, mert a Corolla is és a bicajok, fűnyíró is kint állnak esőben is. Valószínűleg idén nem lesz rá keret, de a sok megmaradt fából és a pottyantós elbontásával összedobok majd valami ideiglenes tárolót. Meg aztán kellene mégegy autó is, mert nekem kell melóba járáshoz, az Aninak meg a lányok későbbi cipeléséhez majd, most ügyesen megoldja bicajjal (elöl-hátul gyereküléssel).

Még a konyhai páraelszívóval kapcsolatban végre azt sikerült megoldanom, hogy ki legyen vezetve a falnyíláson, amire múltkor nem maradt idő. A konyhabútorral még mindig van egy kis teendő (előlapok).

Szólj hozzá!
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása