Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2015. november 02. 08:40 - csallob

7. hét - Aljzatszigetelés, villanyszerelés

A legutóbbi héten elég jól haladtunk, elkészült az aljzat is végre teljesen.

Hétfőn fejezték be a aljzat szigetelését, fóliázását, hogy jöhessen rá a beton. Valamint közben a villanyszerelők bent befúrkálták a dobozok helyeit és beszerelték a kapcsolók és konnektorok dobozait. 

Kedden nem történt semmi (ilyen még nem is volt, hogy egy napon semmi munkavégzés nem volt).

Szerdán a bádogosok feltakták a külső ablakpárkányokat úgy, hogy alá elférjen majd a külső 10 cm-es dryvitos szigetelés. Párhuzamosan bent a villanyszerelők betették az elosztódobozt és a csengőt, és kint az általam kiásott árokba lefektették a gégecsőbe húzott földkábeleket (sima és vezérelt).

Csütörtökön jöttek a kőművesek az aljzatbetonozás miatt. Mivel nem tudtam, hogy ezt hogy oldják meg, hajnalban kimentem, és betemettem a víz és villany bekötésének közös árkát (kb 3/4-ét, mire odaértek a kőművesek.), hogy hátha oda kell férnie a betonpumpának az ablakhoz. De persze nem így lett, pumpa nélkül a bejárati ajtón keresztül betalicskázták a mixerből. Tehát elkészült az aljzabeton és a bejáratnál a lépcső, ahol úgy beszéltem meg velük, hogy csak két lépcsőfok legyen (így most nagyon nagyot kell lépni az elsőnél, de mivel a kis Ani szeretne térkövet, meg kellene feltölteni is legalább 10 cm-t, egyszer majd pont jó lesz a magassága a távoli jövőben :) ).
Nagyon jó, hogy megvan már a padló majdnem végleges magassága (járólap és parketta jön majd még rá), mert így már nem tűnik nagynak a belső magasság, hanem pont nagyonfasza :)

Pénteken jött az ablakos srác lemérni, hogy az üvegcsere után (azt hiszem, korábban írtam, hogy 0,7-es üveget tettek bele 0,6 helyett) milyen szegőléc vastagságot kell majd alkalmazni, mert az új üveg pár mm-rel vatagabb lesz. Ez pont délben történt, amikor kimentem megöntözni a betont. Amúgy nem gondoltam, hogy ilyen hűvös időben is kell neki víz, de szépen cicregve itta magába, szóval kellett neki :)

Szombaton is megöntöztem még egyszer a betont, akkor már nem kellett neki annyira :) Még vasárnap is volt, ahol nedves maradt. Eldöntöttem, hogy nem kell neki több víz. Egyébként ekkor már öntözőkannával csináltam, mert pénteken a salg szórófeje miatt a gipszkarton is kapott egy kicsit a locsolásból. 

Szombat és vasárnap kb. 7-14 óra között sikerült kiásnom a szennyvízelvezetés árkait. Azért többeszám, mert a ház mindkét oldalán van egy kivezetés. Azért így van megcsinálva, hogy ha véletlenül baj lenne, nem kellene az egész házban kibontani mindent, hanem így könnyebben hozzáférhető.
Szóval így kb. 30 méternyi árkot kellett ásni. A fürdő felőli oldalról meg kellett kerülni a házat, ezért kb. 16 méter a távolság a csonkig. 50 cm-es mélységgel indítottam a háztól és kb 70 cm majdnem a végénél (ez így kb 1,25%-os lejtés, talán jó is lesz). A konyha felőli oldalon rövidebb a távolság (kb. 12 m), itt majd még lehet, hogy kell mélyítenem, mivel a csonk felőli oldalon kb 70 cm a mélység és ha meghagynám az 50-es indulómélységet a háztól, akkor túl nagy lenne a lejtése. Meg amúgy itt lesz a kocsibejáró is, lehet, hogy nem lenne baj, ha még mélyítenék rajta.

Végül jöhet pár kép, amin látszik is, amiről hadováltam :)

Ez itt az aljzatbeton meg a kapcsolók és konnektorok dobozai is látszanak (a kémény mellett már csak a kandalló levegőcsöve látszik ki):

imag0112.jpg

A következő képen az ablakpárkány és a lépcső:

imag0114.jpg

Végül egy kép az utca felől, ahol látszik szintén az ablakpárkány, meg a készülő szennyvízcső árka (ez még szombati kép, ezért a lépcső melletti oldalon még nem volt kiásva):

imag0115.jpg

Ásásban már nagyon jó vagyok :) 
Kiabált is egy néni a biciklijéről, hogy "nagyon ügyes, nagyon sokat dolgozik", talán mostanában ritka, ha valaki nem hív ilyenért munkagépet :)
A járókelők közül meg már többen mondták, hogy "milyen szép kis ház lesz", én meg gondolom magamban, hogy remlem, hogy jó is lesz, nem csak szép :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://leszhazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr628023378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása