A lányok hazahoztak két aranyhalat, amikor az apósom megszüntette az ő tavukat, ami még annál is sokkal kisebb volt, mint amit mi összehoztunk. Szóval ezzel kezdődött az egész.
Szegény halak egy 200 literes hordóban voltak, amíg megjött megrendelt tófólia, és az egyik sajnos nem érte meg, hogy rendes helyük legyen.
Egy kb 2*1 méteres gödröt ástam pár lépcsőzött szinttel:
Aztán ebbe bekerült a geotextil és a tófólia (4*3 m méret kellett), amire rögtön töltöttük is a vizet, hogy beigazítsa a helyére:
Körbe a széle alá tettem földet, ami kiemelte kicsit, aztán ahogy az egy peremet képezett, a kilógó részekre visszapakoltam szinte az összes kiásott földet, így most a tó peremének a szintje kiemelkedik kicsit a környezetéből:
Végül a körbeterítettem a partot geotextilcsíkokkal, amire valami lapos köveket tudtunk szerezni a tüzépről:
A növényeket pedig a Rába melletti patakból ástam ki és toltam haza talicskában, aztán műanyag kaspókba rakva tettem a tóba.
Végül a lányok a Mamával vettek még 3 halat, hogy az egyetlen túlélő ne legyen egyedül. Most úgy néz ki, hogy tök jól érzik magukat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.