Amikor leutóbb írtam erről a motorról, ott tartottam, hogy elkezdtem szétszedni. Akkor úgy tűnt, hogy csak a blokkot kell felújítani és egy letört blokktartót meghegeszteni, de kiderült, hogy a blokktartó körül több repedés is van. Meg amiután elhoztam, úgy emlékszem, hogy nem működött a világátás se...
Azt múltkor említettem, hogy minden cuccot megvettem hozzá.
Szóval először a blokkot szedtem szét, egyből látszott, hogy hianyzik a kiegyelnítő tengely, meg a váltótengelyt le kellett vágnom, mert annyira görbe volt, hogy nem fért ki a furatán:
Amúgy a váltó része teljesen jól nézett ki, meg a főtengely se csilingel, csak a kiegyelnítő tengely miatt kellett teljesen széthúznom. A főtengely jó lesz a majd a másik blokkba.
A kicsi tűgörgős csapágyat kicsit nehezen szedtem ki, de végül sikerült:
Na meg a gyústásalaplap csavarjai, amik el voltak nyalva, anyát hegesztettem rájuk, úgy tudtam kitekerni.
Aztán megtisztítottam mindent és elkezdtem összerakni szépen melegítve, meg minden, ahogy kell:
Aztán amikor a beszerelést terveztem, akkor vettem észre a repedéseket a vázon:
Ezt egy rendes hegesztővel rendelkező ember meghegesztette, miután teljesen szétszedtem.
Tudtam venni hozzá ugyanilyen csillogó metálfényű festésprayt, amivel korantozás és alapozás után festettem. De csak ott, ahol ronda volt.
Időközben visszaalakítottam a légszűrőt a gyári megoldásra:
Valamikor talán még télen teszteltem, hogy az összes világítás jó, meg szétszedtem a vilagításkapcsolót, amiben a leállítógomb nem működött (ugye emiatt mókolt bele valaki korábban egy kulcsos kapcsolót a légszűrőcső helyére, amit kidobtam). Megpucolás és rendesen összerakás után ez is jó lett, de ekkor még csak multiméterrel teszteltem.
Ezután összelegóztam szépen és ilyen lett:
Nem tudhattam, hogy az új 75-ös hengerhez mekkora főfúvóka kell, ezért először 110-essel kezdtem, amitől alig akart menni a motor. Utána 92-es jött, ekkor már ment, de nem volt az igazi. Most éppen 84-es van benne, ami még mindig soknak tűnik, de még nem sikerült sokat mennem vele. A képhez képest még az első gumi változott, mert az egyik próbakörön defektet kaptam, így ott már krosszgumi van rajta, lehet, hogy a hátsóra is felteszem hamarosan a párját.
Amúgy minden működik, boldog vagyok, hogy egy ilyen blokkot (am6) is újra tudtam épiteni, nem csak simsont :)
Fénykép nincs róla, de az ülés hátsó csavarjaihoz tettem egy redőnygurtni darabot, hogy tudjam emelgetni. Meg sajnos van még egy dolog, amit rendbe kell tenni: a kipufogó tartója le volt törve a vázról és egy L-vassal volt feltéve a haspáncél tartócsavarjához, ami még mindig úgy van. Emiatt van rezgése a kipufogónak, ami nem tetszik, ezt meg kell csinálnom.
Meg tegnap vettem észre, hogy a vadiúj szivócsonk a csavarjai között kezdi megadni magát, ezzel is kell kezdenem valamit:
De ez nehéz lesz, mert vagy ugyanilyet tudok venni, ez a gyári, de a 21-es karbit elég nehéz beleerőltetni, mert hát vastagabb a gyárinál, tuningosat meg egyelőre nem találtam olyat, ami ugyanígy áll (egyenes, de balra eltolva). A gyári légszűrőcső miatt viszont csak ilyen állású lehet...
Ja, meg vettem hidraulikus kuplungkart hozzá, azt is fel kell még raknom. Akkor lesz igazán jó endurozásra és krosszpályára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.