Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2021. május 04. 12:54 - csallob

Tesóm motorja

Hétvégén összedobtuk az Ádi motorját, aminek a blokkját előtte én már újracsapágyaztam, szimeringeztem, meg egy új főtengely is került bele és egy 63 cm3-s henger dugattyúval.

Na meg babetta gyújtás lett a gyári helyett, emiatt futkoztam párszor az esztergályoshoz közdarabokat csináltatni. Ehhez pedig ledes világítóelektronika kellett, amit már télen megcsináltam. Emiatt a vezetékelésén is kellett változtatni.

Fényképek sajnos nincsenek, mert egy nap alatt dobtuk össze, sietni kellett mindennel. De az eredeti kép még megvan a hirdetésből, ahol megtaláltam:

adi_motorja.jpg

Most is ugyanígy néz ki, azt leszámítva, hogy a gyújtókábel már nem a blokkból jön, hanem a tank alól. Ezt így sikerült venni, mintha valaki direkt mopedrallyra épitette volna. Csak üzemképtelen volt szegény.

Van még mit csinálni rajta (pl karburátor beállítása), mert menni nem igazán sikerült vele, az már az Ádi feladata lesz.

Mopedrallyra csak akkor fog tudni jönni a tesó, ha el lesz halasztva, mert pont egy időben lesz az utolsó meccsével.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://leszhazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9516522028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása