Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2021. április 14. 21:35 - csallob

Retekmotor VI. - Első próba

Megvolt az első próbakör, a motor működget, elvileg a mopedrallyra rendben kell lennie majd. De előtte még megoldottam pár dolgot, ezeket most vázlatpontszerűen írom le.

1. Légszűrő

Tavaly fagyisdobozból volt a háza, most egy vitaminos dobozt találtam megfelelőnek. A Sparban lehet kapni és azert jó, mert félbevágva kb akkora a felülete, mint egy normál simson légszűrő, egy kis szigetelőszalaggal megtekerve pont bele illik. Az aljába lyukakat fúrtam, és a képen nem látszik, de a lyukak és a simson szűrő közé még tettem egy polini légszűrőszivacsból vágott odaillő darabot. Mindkét szűrőt befújtam motul légszűrőspray-olajjal, úgyhogy ennek atombiztosnak kell lennie. Ja és ami fontos, hogy a doboz szájába pont annyira illik egy normál poszívócső, hogy bármi nélkül beleszorul.

img_20210328_175819.jpg

A motorra pedig gumis csőbilincsekkel tettem fel, ez is nagyon maszek :)

img_20210330_181815.jpg

2. Tank rögzítése

Nem akartam a vázhoz semmit hegeszteni, mert a hirtelen jött homokszórás és fényezés után ez nem lett volna értelmes dolog. Meg meggyengíteni se akartam a vázat, ha esetleg elégettem volna a hegesztővel :)
Ezért egy tákolt konzolt készítettem. Itt látszik a rendelkezésre álló hely, ahogy egy papír sablonnal felvázoltam a lehetőséget:

img_20210402_180258.jpg

Aztán zártszelvényből laposvasat vágva, meghajtogatva, meghegesztve, majd festve ilyen lett (alulról egy fadarab a távtartója), mint a következő képen. A tank kiálló bütykei a fordított kérdőjel alakú oldalsó akármikbe ülnek bele.

img_20210408_164731.jpg

3. Csomagtartó

Feltettem a Javtech Lacitól kapott csomagtartó konzoljait, ami miatt nem fért fel az ülés (erről lejjebb), és a két oldala között viszont jó helyet találtam a hátsó lámpának.

4. Hátsó lámpa

Korábban már bekötöttem, de így a végleges helyének a megtalálása miatt rövidíteni kellett a vezetékjén és egy tartókonzolt kellett neki csinálni. Ezt szintén zártszelvényből nyert laposvasból hajlítottam, majd festettem. 

5. Ülés mizéria

Ugye az ülés, ami a motorhoz volt, nem a sajátja, amikor vettem, gyorskötözővel volt rátákolva...
A huzata szakadt volt, amit a Pirinéni bebőrözött szépen. Vagyis varrt egy huzatot, amit én ráragasztottam és kapcsoztam. De nem bírtam úgy kifeszíteni, hogy ne maradjon buggyos, de ez mindegy is. Nem fért el a csomagtartótól, és mivel semmi rögzítési pontja nincs, elvetettem a felhasználás gondolatát.

Ehelyett a jól bevált pallóból faragott ülésmegoldást választottam, és rábiggyesztettem a tavalyi félbevágott simson szivacsot :)

6. Kormányvédő

Ez csőszigetelésből van, jön majd rá egy duct tape borítás és matrica.

Itt látszik talán minden: tank a helyén, csomagtartó, hátsó lámpa, ülés pallója, kormányvédő:

img_20210410_171237.jpg

Itt pedig az ideiglenes szivacs (a Christől kaptam valami szivacsot, majd abból faragok formára):

img_20210411_142308.jpg

A hátsó sárvédőt még csak egy csavar tartja, oda is kell egy konzol majd még.

Amúgy a próbakör egész jól sikerült, bár elsőre a lámpatartó konzolról lepotyogtak a csavarok kb 2 km után, lefordult a lámpa a kerékhez, kicsit megreszelte, de nem törött el szerencsére. Hazaporoszkáltam, aztán kontraanyákat tettem fel, és indultam újra. Sikerült kb 15 km-t mennem összesen. A légszűrő úgy néz ki, hogy jó hozzá, pedig azt gondoltam, hogy kevés levegőt fog átengedni ez a dupla szűrő. Második fokozatban jól ki tudtam pörgetni, de harmadikban nem igazán, mert csak földúton voltam, biztosítás nélkül, amit azóta pótoltam, legközelebb megküldöm aszfalton :)
A blokk egyik burkolattartó csavarját elhagytam, mert sajnos nem jó a menete, ezt majd meg kell oldanom. Meg át kell néznem, hogy lelazultak-e még csavarok.
Aztán elvileg a kipufogót is módosítanom kéne, ahogy valamikor korábban írtam talán (a konfúzorba kéne belógatni egy csövet, hogy ne csak magas fordulaton legyen ereje - állítólag), de még tesztelgetem kicsit, aztán ha jónak érzem, hagyom így.
Na meg a féklámpa kapcsolójánál kicsit könnyezik a fékfolyadék, talán azzal is kéne foglalkozni.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://leszhazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8916498906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mükkemakk 2021.04.17. 12:29:26

Ez nagyon jó lett, bár a blokk inkább egy veterán újjáépítést érdemelt volna. Madmax-os....

csallob 2021.04.17. 12:59:11

@mükkemakk: köszi, bár én nem sokat alakítottam rajta, mert nagyjából így vettem. Esetleg ha a korábbi posztokat is olvastad, volt róla kép. Azért szedtem szét, mert a váz nagyon ocsmány volt :)
Igazából csak világítás és légszűrő kellett rá

mükkemakk 2021.04.17. 13:37:47

Utána elolvastam az előzményeket is, kicsit kipofozod, így hobbimotornak tökéletes lesz. Csajozni nem javasolt.....

csallob 2021.04.17. 13:46:42

@mükkemakk:
:)
mopedrallyra lesz ez, arra meg elvileg tökéletes
nem tudom, ismered-e, nézz be ide: mopedrally.hu/
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása