Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2021. március 01. 12:43 - csallob

Retekmotor IV. - Indítás

Amikor van egy kis időm, mindig odasomfordálok a motor mellé, ezért szép lassan készülget.

A világítás kivételével minden vezetékelést összekötöttem. Persze a világítás vezetéke is kijön az alaplapról, de majd indítás után meg kell mérnem, hogy mekkora feszültséget képes előállítani a valahonnan származó újratekercselt babetta világítótekerccsel. Addig nem merem ráengedni a spéci ledes elektronikára. Rajta van az új gyújtáselektronika is (FAGY).

Lefestettem a Lacitól kapott csomagtartót, de még nem rakom fel, mert előbb az ülést kellene megoldanom.

img_20210205_154526.jpg

A sárvédőkhöz csináltam konzolokat, az is megvan, bár az elsőben nem tudom, hogy megbízhatok-e. Lehet, hogy kell majd még rajta optimalizálást végezni :)

Az ülés Csurgón van a Piri néninél bőrözés miatt. Szóval nem biztos, hogy az ülés és tank közös tartókonzolját be tudom fejezni. És így a próbakör is macerás lesz, pedig már nagyon mennék vele (jó lenne tudni, hogy megy az új enduro gumikkal és a módosított áttétellel). Majd akkor fogok elmenni érte, ha a tesóm motorjához meglesz a babetta gyújtás közdarab, amire még mindig várunk, mert elég nehezen sikerül alumíniumot szerezni.

Tettem 2t olajat a tankban lévő benzinhez (nem felejtettem el, hogy tiszta volt benne), de előtte ellenőriztem egy kb. deci kiengedésével, hogy nem maradt-e dzsuvás a tank. Szerencsére szép tiszta, jól sikerült a savazás. Az utángyártott yamaha benzincsap is okés, nem ereszt sehol.

Aztán tettem fel autóhoz való fekete mindenálló benzincsövet (részben), mert ezek az átlátszó fosok állandóan megkeményednek. Meg persze egy benzinszűrőt, abban látszani fog, hogy folyik-e a benzin a karburátorba.

Mégis sikerült a próbakör, de videó csak az indításról van: 

És ami még fontos: január 1 óta nyomom minden nap a fevőtámasz, felülés, .... ilyesmiket, meg elkezdtem futni, hogy legyőzhetetlen legyek :)

download_20210218_172250_1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://leszhazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5516441416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása