Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)

2020. július 20. 08:46 - csallob

Kertbenrohasztott Star IX.

Múltkor ott hagytam abba, hogy mindent szétszedtem.

Azóta megvannak a kerekek, nagyon jók lettek, semmi nyolcas, meg tojás nem maradt bennük. Be is építettem őket.

A hátsó lengéscsillapítót is kicseréltem, így kicsit hosszabb, kevésbé van lent ettől is a kipufogó. Ennyivel hosszabb az eredetinél:

img_20200605_163644.jpg

Ezzel is volt szívás, mert a perselye szélesebb, mint az eredeti. Szerencsére volt itthon, átmókoltam. A jobb oldali látszik, hogy más méret:

img_20200605_164654.jpg

Aztán egy nagyon komoly légszűrő fejlesztést hajtottam végre :D
A legutóbbi megoldás továbbfejlesztéseként egy fagyisdobozba került a porszívócső végén lévő szűrő:

img_20200712_152303.jpg

Továbbra is pudingosdobozzal szélesedik, de rövidebb lett a cső, ami remélhetőleg jót tesz az áramlásnak. A fedőjére fúrtam egy rakás 4mm-es furatot. Nem tudom, hogy így homokálló lesz-e, de jó lenne.

Az utángyártott kormánycsapágy-csészék nem bírták. Itt egy kép, amin látszik, hogy a két alsó eldeformálódott (de főleg a bal oldali - a felsők a gyáriak), mert olyan puha fos anyagból vannak (valahogy beléjük ütődött a golyóskosár és látszik a golyók lenyomata):

img_20200714_192815.jpg

Nem is tudom, minek cseréltem ki ezeket, most visszatettem az eredetieket, mert azok jó szoci DDR anyagból vannak. És vágtam még egy fél centit a kormánynyakból, ha már szétszedtem, mert így jobban meg tudom húzni a villanyak anyáját.

Ahogy levettem az egész elejét a motornak, megnéztem, miért zöröghet valami a lámpában. Mert ugye egy 55W-os H1 izzót tettem bele a 25W-os ráírt érték ellenére...
Az van, hogy a foncsor szétolvadt, mert műanyag (ez is valami gazdaságos anyagból lévő lámpácska). Emiatt kibeleztem az egész lámpát és két fémlemez közé befogattam az izzót, persze fúrásokat követően. A két oldalán fel tudtam fogatni a lemezt a bura belsejében. Most nincs benne foncsor, de jóvanazúgy'.

A hátsó lámpám megint kiégett, pedig most 24V 10W-os izzó volt benne. Hát ezzel nem tudom, mit kezdjek.

Ami hátra van:

  • Ülés, még mindig
  • Tank festése, szintén még mindig

Ezek után késznek fogom nyilvánítani, és remélem, hogy minden tartós lesz :)

Tegnap mentem 40 km-t bármi probléma nélkül 41 km/h átlaggal, volt földút, meg minden (a végén szarrá áztam, és gyorsan haza téptem):

109954980_804268710378992_6753954809610528486_n_1.png

Aztán a mi még fontos lehet, hogy az egyik öcsémet (Ádi) is sikerült behülyítenem, lefoglalóztunk neki egy Start, amit már valaki átépített Mopedrally Editionre, de jelenleg üzemképtelen, és 85 pénzbe kerül. Elvileg a 2021-es rallyra lesz. A hirdetés már nem él, ezért csak ilyen screenshotom van a továbbküldöttről:capture.PNG

Ennyi pénzért egy komplett motor szerintem nagyon jó (az enyém a többszörösében van így, hogy darabokból vadásztam össze). Állítólag egy hónapja még ment a motor, de a gyerek nem tud vele mit kezdeni, ezért az apja eladja. Én gyanítom, hogy csak gyújtás, vagy karburátor bajai lehetnek. Bár megszakítós gyújtással nincs tapasztalatom, de csak lesz majd valahogy :) De ha szét kell kapni a blokkot, az se baj, télen lesz rá időm.
Ezt a motort már láttam tavaly is, valószínűleg még az előző gazdája hirdette. Meg is akartam venni, de nem válaszolt.
Múltkor a Tesóval motoroztunk egy kicsit, amikor itt voltak, ő ment a piros S51-esemmel, aztán mondta, hogy mégis jó lenne neki is valami bokorugró :)

Címkék: Star Simson
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://leszhazunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7216036796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Építkezésünk és családunk történéseinek valamiféle dokumentációja, na meg a barkácsolás :)
süti beállítások módosítása